Önkormányzat 2014 – Az eddigi legnagyobb aránnyal nyert Zalaegerszeg új polgármestere

Óriási megtiszteltetés és egyben óriási felelősség is, hogy a rendszerváltás óta eltelt 24 évben a mostani a legmagasabb arány, amivel polgármestert választott Zalaegerszeg – mondta az MTI-nek vasárnap este a zalai megyeszékhely új polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), aki eddig alpolgármesterként tevékenykedett, négy kihívója előtt a szavazatok 63,57 százalékát gyűjtötte össze vasárnap.
A voksok összeszámolása után az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: este hétkor az urnákkal együtt egy korszak is lezárult. Hétfőtől a megválasztott polgármesternek és a képviselőknek “félretéve minden pártviszályt és acsarkodást” azon kell dolgoznia, hogy Zalaegerszegért és a város fejlesztéséért minél többet tegyenek.
Az elkövetkező öt évre vonatkozó tervekről elmondta: a legfontosabb a város gazdaságának fejlesztése, a helyi vállalkozások segítése, a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése.
“Ha ezekben a legfontosabb feladatokban előre tudunk lépni – és már tettünk is eredményes lépéseket -, akkor többet tudunk kultúrára, oktatásra, sportra és egészségügyre is fordítani”. De mindehhez elsősorban gazdaságfejlesztésre van szükség, mert Zalaegerszeg megújulásához az új munkahelyeken keresztül vezet az út – jelentette ki Balaicz Zoltán.(MTI)

 

 

Scroll To Top