Obama: az ukrajnai orosz fellépés a Kelet-Európába begördülő szovjet tankok idejét idézik fel

Oroszország ukrajnai fellépése azokat az a napokat idézi, amikor szovjet tankok gördültek be Kelet-Európába – jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök a West Point-i katonai akadémián.

“De ez nem a hidegháború” – hangsúlyozta az elnök.
Rámutatott: Amerikának az a képessége, hogy alakítani tudja a világ közvéleményét, segített azonnal elszigetelni Oroszországot. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai vezető szerepnek köszönhetően a világ azonnal elítélte az orosz fellépést, Washingtonhoz hasonlóan az Európai Unió és a hetek országcsoport (G7) is szankciókat vezetett be és a NATO megerősítette elkötelezettségét a kelet-európai szövetségesek mellett.
“Nem tudjuk, hogy a helyzet hogyan alakul, és lesznek súlyos kihívások. De az, hogy a szövetségeseinkkel együtt kiálltunk a nemzetközi rend mellett, esélyt adott az ukránoknak arra, hogy megválasszák a jövőjüket” – mondta Obama a vasárnapi ukrán elnökválasztásra utalva.(MTI)

Scroll To Top