Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások (kkv), amelyek tanácsadási tevékenységet vennének igénybe – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden az MTI-t.
A vállalati tanácsadás program legkésőbb 2014. június 30-ig áll az érdeklődők rendelkezésére. A program célja a kkv-k sikeres működéséhez szükséges vállalkozói ismeretek fejlesztése, a cégek irányításához, hatékonyabb működtetéséhez szükséges tudás átadása szakma-specifikus tanácsadás segítségével.
A vállalkozások támogatásközvetítő szervezeteken keresztül pályázhatnak.
A közvetítői szerepet olyan, a kkv-szektorban tapasztalt szervezetek látják el, mint az OTP, a KA-VOSZ, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – hangsúlyozta az NFÜ.
A tanácsadási tevékenység igénybe vehető egyebek mellett a jog, a közbeszerzés, a marketing, a munkaügy, az online megjelenés, a kereskedelem, a pénzügy-adó-számvitel, a szakfordítás, a szervezetfejlesztés, a technológia, a termékfejlesztés, az ügyvitel, az adminisztráció vagy a vállalati stratégia területén is.
Az elnyerhető támogatás összege 100 ezer és 8 millió forint közötti, mértéke pedig 50 százalék lehet. A közép-magyarországi régióban az igényelt támogatás már meghaladja a rendelkezésre álló keretet, ezért felfüggesztették a kiírást. A többi régióban azonban továbbra is elegendő a forrás, összesen 2,7 milliárd forint van a pályázatok folyamatos befogadásához – közölte az NFÜ.
A projektek utófinanszírozottak. A pályázatokról előzetes regisztrációt követően egy adatlap alapján a támogatás közvetítő dönt. (MTI)