Mali – Csehország katonákat küld a nyugat-afrikai országba

Csehország katonákat küld Maliba – erről a cseh kormány döntött szerdán. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) közölte, hogy a cseh katonák bevetése elé a súlyos belső harcoktól szenvedő nyugat-afrikai országban nem fog akadályokat gördíteni.

Karolína Peake, a kormány alelnöke a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten bejelentette, hogy a katonák az Európai Unió missziója keretében indulnak Afrikába. Maliban fő feladatuk a helyi hadsereg katonáinak kiképzése lesz. Az iszlamista felkelők elleni harcokba nem kapcsolódnak be.
A legerősebb ellenzéki párt, a CSSD nem ellenzi a kiképzők Maliba küldését. Ugyanakkor követeli, hogy a cseh katonák valóban csak a kiképzésben vegyenek részt, számuk korlátozott legyen. A párt ragaszkodik a mali misszió időtartamának előzetes meghatározásához is.
Bohuslav Sobotka, a szociáldemokraták elnöke előzetes egyeztetésekre hivatkozva azt mondta, optimálisan egy évig lennének a cseh katonai kiképzők Maliban.
Franciaország január elején küldött katonákat a nyugat-afrikai Mali kormányának támogatására a radikális iszlamisták elleni harcban. (MTI)

Scroll To Top