A várakozásoktól elmaradó legújabb amerikai foglalkoztatási adatok nyomán kétségessé vált, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a közeljövőben hozzákezd gazdaságélénkítő célú mennyiség enyhítési programjának leépítéséhez – vélekedtek a pénteki adatismertetés után londoni pénzügyi elemzők.
Ugyanerre a következtetésre jutottak a piaci szereplők is, és ennek nyomán pénteken jelentősen javult a magyar szuverén törlesztéskockázatra kínált határidős biztosítási csereügyletek (CDS) árazása a londoni piacon.
A pénteken közzétett amerikai munkaügyi statisztika szerint augusztusban nettó 169 ezer új munkahely keletkezett az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. Az előzetes konszenzus 180 ezres gyarapodást valószínűsített.
Az egyik tekintélyes londoni gazdaságelemző intézet, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai közölték: a meredek amerikai költségvetési kiigazítás és az adósságlimit újabb emeléséről várható nehéz kongresszusi egyezkedés miatt az idén már nem is várják a munkahelyteremtés ütemének gyorsulását. Emiatt szerintük a Fed várhatóan „kétszer is meggondolja” azt, hogy mikor lát hozzá a kötvényvásárlási program lassításához.(MTI)