Lakossági jelzésekre reagálva fokozottan ellenőrzi a 9-es és 151-es buszokat a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), szerdán és csütörtökön gyakorlatilag folyamatos ellenőrzést folytatnak a két járat teljes útvonalán.
A BKK az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben tudatta, a járőrök, a BKK biztonsági szolgálata és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a végállomásokon, megállóhelyeken és az említett járatokon is jelen lesznek szerdán és csütörtökön.
A BRFK a rendőrség honlapján azt közölte, hogy 28 járőr, valamint a BKK biztonsági szolgálatának 12, a FÖRI-nek pedig 8 munkatársa vesz részt az akcióban.
A BKK a közleményben tudatta azt is, hogy az utasok biztonságérzetét célzó közös bűnmegelőzési akciót szükséges intenzitással és rendszerességgel a későbbiekben is folytatni fogják az együttműködő szervezetek.
Kábítószer hatása alatt álló vagy részeg utasokkal ekkor nem találkoztak, de a lakossági visszajelzések alapján még fokozottabban ellenőrzik a két vonalat – írta a BKK.(MTI)