Különadót kell kiróni az áremelő energiaszolgáltatókra

Egyszeri különadót kellene kiróni az energiaszolgáltató magáncégekre, ha a legutóbb bejelentett meredek áremelések következtében az eddiginél is több lakossági fogyasztó szorulna állami segélyre a magas téli fűtésszámlák miatt – mondta Sir John Major volt brit miniszterelnök kedden.

A brit kormány nem sokkal később udvarias nyilatkozatban elvetette az ötletet, ugyanakkor a londoni parlament energiaügyi bizottsága meghallgatásra idézte be azoknak a szolgáltató cégeknek a vezetőit, amelyek az utóbbi napokban áremeléseket jelentettek be.
Sir John, aki 1990-től hét évig volt miniszterelnök, és ma is a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb politikusa, a BBC televíziónak kedden kijelentette: elfogadhatatlannak tartja a szolgáltatók által bejelentett áremeléseket, amelyek nyomán kemény tél esetén „sokaknak választaniuk kell majd, hogy esznek-e vagy fűtenek”.
Major szerint ebben a helyzetben komoly esélye van annak, hogy növelni kell a nehéz helyzetbe került fogyasztók állami segélyezését. A politikus szerint ezt a támogatást a brit kormánynak az energiaszolgáltatóktól kellene visszaszereznie egyszeri nyereségadó kivetésével.(MTI)

Scroll To Top