Finanszírozási konferenciát szervezett a Világbank és az EU Bizottság képviselőinek részvételével a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), amelyen a hazai és külföldi cégek első kézből kaptak tájékoztatást a nemzetközi gazdaságfejlesztési projektekbe való bekapcsolódási lehetőségekről és az alternatív exportfinanszírozási metódusokról.
A HITA keddi közleménye szerint Karen Cannenterre, az Európai Beruházási Bank (EIB) szakértője elmondta, hogy az EIB évente 1,5 milliárd eurót ad Magyarországnak, fő célpontjuk a kkv szektor.
A Világbank részéről Lővei László, a Fenntartható Fejlődés főosztály európai és közép-ázsiai térségekért felelős igazgatója az energiahatékonyság növelésére hívta fel a figyelmet, erre a célra a térség Közép-Ázsiával együtt 6-7 milliárd dollár kölcsönt kapott a Világbanktól. Raymond Bourdeaux, a Világbank egyik képviselője pedig arról beszélt, hogy az energia szektorban éves szinten 7-7,5 milliárd dollár portfóliót menedzselnek, és számos kisebb projektet is támogatnak. Európa és Közép-Ázsia területén 22 országban aktívak, a következő 2-3 évben 2,5-3 milliárd dollárnyi kölcsönt prognosztizálnak. David Michaud, a vízügyi projektekért felelős képviselő a növekvő vízügyi kihívásokra hívta fel a figyelmet, és arra, hogy kölcsöneik 15 százaléka a vízügyi szektorba irányul. Évi 7,8 milliárd dollár kölcsönt helyeznek el a szektorban, ami 26 százalékos éves növekedést eredményez.
Elena Petrovska, az EBRD budapesti irodájának vezetője ismertette, hogy a programok főleg az energiaszektorba, az ipari és mezőgazdasági területre irányulnak. Fő céljuk Magyarország szerepének erősítése a tudás- és technológia alapú termékek exportjában – közölte a HITA.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
