Külföldi sajtó Magyarországról – A Csődöt mondott menekültpolitika

A ZDF német országos közszolgálati televízió és a Süddeutsche Zeitung című liberális német lap az ideiglenes magyar műszaki határzárral foglalkozott.

A ZDF Heute Journal című híradójának szerda esti adásában a Röszkéről bejelentkező tudósító, Roland Strumpf kiemelte, hogy “a kerítés nem tudta betölteni funkcióját”, és ez a jövőben sem változik majd. “Ezt Budapest is tudja, és retorikája sokat szelídült”, hiszen most már csak arról van szó, hogy a kerítés tereli, “becsatornázza a menekültáradatot” azokra a pontokra, ahol a magyar állam szervei beléptetik az embereket az országba.
A menekültek tömege “természetesen Magyarországot is teljesen túlterheli”, de a hatóságok részéről “érezhető az igyekezet”, a törekvés arra, hogy szabályozzák, rendezett mederbe tereljék a folyamatot, ezért “nem szabad mindig csak szidni Magyarországot” – hangsúlyozta a német közszolgálati televízió tudósítója.
http://www.zdf.de/ZDFmediathek#/beitrag/video/2476980/ZDF-heute-journal-vom-26-August-2015
A Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában Katonasággal a menekültek ellen címmel közölte Cathrin Kahlweit kommentárját, aki úgy vélte, hogy a szerdai röszkei eset “nem az utolsó agresszív cselekedet” az érintettek és a hatóságok számára “napról napra drámaibb helyzetben”.
Hozzátette, hogy a magyar kormány a határzár révén egyedül igyekszik kezelni a menekültválságot, és ez azt jelenti, hogy “más, baráti országok rovására keres kiutat, ami azonban nem lehet megoldás egy nemzetközi léptékű drámára”.
A szerző hangsúlyozta: a magyar kormány “felmondta a szolidaritás utolsó maradékát is, amely még egyáltalán volt ebben a kérdésben Európában”.
http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-militaer-gegen-fluechtlinge-1.2621949
Egyik uniós ország sem bánik olyan brutálisan és embertelenül a menekültáradattal, mint Magyarország – olvasható a Der Standard című osztrák liberális napilap csütörtöki számában. A Csődöt mondott menekültpolitika című kommentár szerint a politika és a média hecceli a menekülteket illegális bevándorlónak, török áradatnak nevezik, vagy új népvándorlásról beszélnek, így a Fidesz szóhasználatát már semmi nem különbözteti meg a szélsőjobboldali Jobbikétól. Gregor Mayer cikkíró szerint a miniszterelnök menekültpolitikája csődöt mondott, ugyanannyi menekült érkezik Magyarországra, mint ahányan az égei-tengeri veszélyes átkelést túlélték. Orbán Viktor egyfajta pszichózis, “rendkívüli állapot” fenntartásával homogenizálni akarja a társadalmat, amely már régóta felismerte volna, hogy Orbánnak nincsenek válaszai a problémákra – véli a szerző.
http://derstandard.at/2000021317170/Ungarn-Bankrotte-Fluechtlingspolitik
Az El Mundo című konzervatív spanyol napilap csütörtöki számában helyszíni riportot közölt a magyarországi migrációs válságról. A menekültek keresztútja Európa felé című, a címlapon közölt cikkhez egy Magyarországon készült fotót is csatoltak, amelyen a vasúti síneken haladó család látható, az apa alvó kisgyermekét ölben viszi.
A tudósító a zarándokutakhoz hasonlítja a síneket, amelyek tele vannak elcsüggedt emberekkel, köztük talpfákon ugráló gyerekekkel. Az újságíró beszámol arról, hogy Röszkénél elbeszélgetett menekült szírek egy csoportjával, köztük több mérnökkel, akik Aleppóból indultak útnak. Miután a házaik megsemmisültek, fél évig éltek a pincében villany nélkül, az utolsó hónapban már vizük sem volt. A riport kiemeli, hogy a megkérdezettek nem Magyarországon akarnak új életet kezdeni, többségük célja Németország, ezért nem is akarják, hogy a magyar hatóságok menekültként regisztrálják őket, mert attól félnek, hogy akkor nem mehetnek tovább.
Ugyanezt a bizonytalanságot emeli ki az El País című baloldali liberális napilap is írásában, hozzátéve, hogy sokan éppen ezért igyekeznek inkább elbújni a magyar hatóságok elől, és őket kikerülve haladni végcéljuk felé. De akadnak olyanok is, akik egyenesen a rendőrséget keresik, hogy minél előbb biztonságban tudhassák magukat – jegyzi meg a szerző.
A szerb határon a tudósító többeket megkérdezett arról, hogy mennyibe került eljutniuk Szíriából Magyarországra. Ez alapján úgy számolt, hogy átlagosan 2000 dollárt (557 ezer forint) emésztett fel az utazás, de megemlít egy Dánia felé tartó négytagú családot is, amelynek 9000 dollárba (2,5 millió forint) került eljutnia Röszkéig.

(MTI)

 

Scroll To Top