KSH: az előző évhez mérten 1,6, augusztushoz képest 2,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 3,3 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hozzátették, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,2 százalékkal nagyobb volt az augusztusinál.
A megkötött új szerződések volumene 20,9 százalékkal visszaesett a 2021. szeptemberi bázishoz képest. Az épületek építésére kötött szerződéseké 5,8 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 34,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 8,2 százalékkal csökkent éves összevetésben, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 15,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 3,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,5, az egyéb építmények építésében 8,2 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 13,1 százalékkal emelkedett.
Az év első kilenc hónapjában az építőipari termelés 4,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.
A harmadik negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében és a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben hasonló mértékben (28,0 és 27,7 százalékkal), az egyéb építmények építése vonatkozásában 22,1 százalékkal nőttek az árak a 2021 harmadik negyedévihez mérten. Az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta.(MTI)

Scroll To Top