Kínai média: egyre kevesebb az esélye a párbeszédnek Észak-Koreával

A kínai média vezető helyen, tényként számol be szerdán arról, hogy Észak-Korea a jövő hétfőtől – az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra hivatkozással – felmondta a Déllel 1953-ban kötött fegyverszüneti egyezményt. Szakértők szerint szertefoszlóban vannak a párbeszéd esélyei.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) legfelsőbb katonai parancsnokságának idézett közleménye azt is tartalmazza, hogy az ország küldöttsége – ugyancsak hétfőtől – nem vesz részt a dél-koreai féllel folytatott rendszeres egyeztető megbeszéléseken a demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban.
A KNDK hadserege további, komolyabb ellenlépések megtételét tervezi – tette hozzá a hadsereg szóvivője.
Jelentések szerint a védelmi készültséget fokozó, első, kéthetes hadgyakorlaton tízezer dél-koreai és 3500 amerikai katona vesz részt.
A szokásosnál határozottabb fellépést Phenjan részéről minden bizonnyal az indokolja, hogy az amerikai-dél-koreai hadgyakorlaton több és nagyobb erejű fegyvert készülnek bevetni – véli a China Daily című angol nyelvű napilapban Si Jüen-hua, a sanghaji Fudan egyetem koreai kutatások központjának igazgatója. Szerinte az észak-koreai vezetés célja, hogy Washingtont a tárgyalóasztalhoz kényszerítse.
„A katonai fenyegetés és a nemzetközi szankciók Washington két kedvenc eszköze a KNDK-val szemben” – jegyezte meg Si Jung-ming, a kínai nemzetközi kapcsolatok intézetének egyik szakértője, de hozzátette, hogy az egyre gyakoribbá váló hadgyakorlatok növelik Phenjan veszélyérzetét, és ez a nukleáris fejlesztések folytatására készteti. Az ő álláspontja szerint a párbeszéd esélyei szertefoszlóban vannak.
Kína egyetért abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tiltakoznia és lépnie kell a legutóbbi – február 12-én végrehajtott – észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt. A külügyminisztérium szóvivője viszont hangsúlyozta kedden, hogy a BT határozatának „körültekintőnek és mérsékeltnek” kell lennie, elkerülendő a helyzet rosszabbodását.
A hároméves koreai háborút 1953 júliusában zárták le fegyverszüneti egyezménnyel, amelyet a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek parancsnoksága, valamint az Egyesült Nemzetek haderejének vezető képviselői írtak alá azzal, hogy a két fél „politikai síkon teremtse meg a békés rendezést”. Békekötésre azonban azóta sem került sor. (MTI)

Scroll To Top