Jobb kereskedelmi feltételeket kér a konkurens Ryanairnél a többségében állami tulajdonban lévő Croatia Airlines (CA) horvát légitársaság a Zágráb Nemzetközi Repülőtér (MZLZ) konzorciumtól, mert szerintük a fapados légitársaságnak tett engedmények veszélyeztetik a horvát légitársaság működését – írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap szerdán.
A CA a zágrábi Franjo Tudjman repülőtér szolgáltatásainak legrégebbi és legnagyobb igénybevevője, az utasforgalma ötven százalékát bonyolítja. Ezért azt kérik az MZLZ-től, hogy törekedjen a szerződésben foglalt szolgáltatások harmonizációjára és biztosítson jobb feltételeket számára a Ryanairnél – írta a lap.
Az MZLZ 80 százalékos engedményt adott a Ryanairnek a repülőtéri illetékből és ingyenessé tette számára a leszállást. Míg a fapados légitársaság 3,5 euró (1256 forint) illetéket fizet utasonként, a CA továbbra is 17,5 eurót (6281 forint).
Ryanair 2000 óta van jelen a horvát piacon, nemrég azonban bejelentette: regionális bázist hoz létre Zágrábban, és újabb 12 európai városba indít onnét közvetlen járatot. Ebből nyolc vonalon a CA-nak is vannak járatai.
Bár a 2020-as év optimistán indult a repülőterek számára, a koronavírus-járvány miatt március végétől visszaesett az utasforgalom. A horvát statisztikai hivatal adatai szerint idén februárban az ország összes repülőterén 40 ezer 468 utast regisztráltak, ami 83,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A CA többségi tulajdonosa, a horvát állam, évek óta stratégiai partnert keres a cégnek. Az elmúlt másfél évben Zágráb közel egymilliárd kunával tőkésítette fel a céget: a légitársaság 2019-ben 250 millió kuna (11,8 milliárd forint), 2020-ban pedig további 688,5 millió kuna (32,6 milliárd forint) friss tőkét kapott. A kormány azzal indokolta a döntését, hogy a vállalat stabilizálása nemzetgazdasági érdek, és ezzel meg akarják akadályozni azokat a negatív hatásokat, amelyek érintenék a légitársaságot és a turizmust, és amelyek átgyűrűznének a gazdaság más területeire is.