Csökkent az euróövezet ipari termelése februárban

Csökkent az euróövezet ipari termelése februárban éves és havi összevetésben.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közölte, hogy nem végleges adatok szerint havi összevetésben, szezonális kiigazítással számolva 1 százalékkal csökkent az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése. Elemzők nagyobb, 1,1 százalékos csökkenést vártak a januárban mért 0,8 százalékos növekedés után.
Éves összevetésben, naptári kiigazítással 1,6 százalékkal esett az ipari termelés februárban a januári 0,1 százalékos növekedést követően. Szakértők kisebb, 0,9 százalékos csökkenésre számítottak.
Az Európai Unió 27 tagállamában januárhoz 0,9 százalékkal, tavaly februárhoz viszonyítva pedig 1,1 csökkent az ipari termelés.
Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb mértékben Máltán csökkent, 10,9 százalékkal, majd Észtország és Franciaország következett, 8,9 százalékos, illetve 6,4 százalékos ipari termeléscsökkenéssel.

A legnagyobb növekedés Írországban volt 41,4 százalékkal, amelyet Litvánia (+9,7 százalék) és Finnország (+5,6 százalék) követett.
Havi összevetésben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az ipari termelés, 4,8 százalékkal, majd Írország (+4,2 százalék) és Horvátország (+3,4 százalék) következett.
A legnagyobb csökkenést, 4,8 százalékosat Franciaországban jegyzeték fel, amelyet Málta és Görögország követetett 3,8 százalékos, illetve 2,5 százalékos ipari termeléscsökkenéssel.(MTI)

Scroll To Top