Felfüggeszti az előző kormány által kidolgozott biztonságpolitikai intézkedéseket a japán kabinet, új védelmi stratégiát és középtávú hadi beszerzési programot dolgoz ki – közölte pénteken a védelmi miniszter.
Onodera Icunori a régió „egyre súlyosabb” biztonsági környezetével indokolta a tervezett lépéseket.
Tokió Észak-Korea tavaly decemberi rakétatesztjével, valamint Kína sorozatos határsértéseivel indokolta a lépést, miután kínai hajók és repülők a közelmúltban számos alkalommal beléptek Japán parti vizeire, illetve légterébe egy Peking által vitatott kelet-kínai-tengeri szigetcsoport közelében.
A korábbi – eredetileg öt évre szóló – védelmi stratégiát és beszerzési programot az előző kormány 2010 végén fogadta el.
A programok felfüggesztésével párhuzamos pénteken a kabinet átmeneti védelmi stratégiát fogadott el, amelynek értelmében az áprilisban kezdődő 2013-as költségvetési évben 11 év után először növelik majd a hadi kiadások mértékét a szigetországban.
Az átmeneti program szerint Tokió fejleszteni fogja védelmi képességeit, hogy megvédje területi épségét, valamint mélyíteni akarja az amerikai-japán katonai szövetséget annak fényében, hogy Észak-Korea „továbbra is bizonytalanságot keltő tényező” a régióban, Kína pedig „növelte aktivitását” a Japán közelében található vizeken.
Az új védelmi stratégiát év végéig fogja kidolgozni a kabinet. (MTI)