Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, így januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com legújabb lakbérindexéről szerdán az MTI-t.
A közleményben kiemelték a drágulás ellenére a járvány előtti csúcsot még nem érték el az átlagos bérleti díjak.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben megjegyezte: a 2015-ös szintekhez képest novemberben több mint 42 százalékkal álltak magasabban az albérletárak, ami megközelíti, de nem éri el a 2020 januári csúcsot, amikor közel 46 százaléknál járt a mutató.
Arra is kitért, hogy éves szinten az észak-magyarországi régióban volt a legütemesebb az áremelkedés, az érintett megyékben – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád – átlagosan több mint 12 százalékkal drágultak az albérletek. A többi országrészt – Pest megyét, Közép-Dunántúlt, Nyugat-Dunántúlt, Dél-Dunántúlt, Észak-Alföldet és Dél-Alföldet 7,2-10,5 százalékos növekedés jellemezte.
Budapesten 150 ezer forint az átlagos bérleti díj, de a különbségek óriásiak. A legdrágább városrész az V. kerület, amelyet már 240 ezer forintos havi díj jellemez, ez pedig már megfelel a koronavírus-járvány előtti szintnek. A fővárosban a legolcsóbban a XXIII. kerületben várnak bérlőre a lakások, ezekért 107,5 ezer forintot kell adni havonta.