Nem véletlen az ünnepek előtti zsúfi a hagyományos boltokban. Fékezett a webes vásárlások növekedési üteme, a fele a korábbinak. A családi kasszának és a boltos költekezésnek egyaránt 10-12%-a megy a weben. És bizony a külföldi webáruházi vásárlások aránya harmadik esztendeje 40%-a a teljes netes pénzszórásnak, ami (a teljes összeg) az első három negyedévben közel kétezer milliárd forint volt.
Arany hétvégén megrohanták a vásárlók a boltokat. Több, mint gyanús előjel volt már előtte, hogy 2021 októberében a hazai webáruházi költekezés a boltos világ termékkörében (élelmiszerekből, iparcikkekből) 12%-kal, január-október között pedig 22%-kal ugrott meg (mennyiségben, volumenben). És ez azért kisebb tempó a korábbi évek 30-40%-os lépteihez képest. A piaci szelet persze nagyobb, így a kisebb ütem is szép falat, de a végeredmény az, hogy fékezett a webes vásárlás, kisebb a sebessége.
A weben persze csaknem minden elérhető, nem csak a boltos árukör (élelmiszer, iparcikk), hanem például pizza, mozijegy, szálláshely, egy sor szolgáltatás is. Így a teljes körű webes vásárlások értéke jócskán nagyobb a boltos árukörnél, ezt mutatják az MNB pénzforgalmi, bankkártyás fizetési adatai is.
A webes vásárlások száma már 2020-ban megközelítette a 100 milliós darabszámot a hazai webáruházak körében, 2021 első három negyedévében pedig 85 millió környékén jártunk. De hát a külföldi webáruházakból is szépen vásárolunk, ezek száma 85 millió volt 2020-ban, 2021 első kilenc hónapjában pedig 63 millió. És a külhonos webáruházi költekezés a teljes webes kiadásoknak 40%-a körül mozog már harmadik esztendeje, ez az arány nem változott. Ez az ág is gyarapodik szépen. Pedig akadoznak a szállítások, drága a fuvar, gyenge a forint. De hát bizonyára az ár és az áfa arrafelé más, viszont itthon itt a vámkezelés is.
A webáruházas csinnadratta ellenére azért a pénzünk döntő részét a hagyományos boltokban, szolgáltatóhelyeken költjük el. 2021 első három negyedévében 18 ezer milliárd forint folyt ki a családi kasszákból különféle szolgáltatásokra, ezen belül a boltos vásárlásokra. Hát bizony az összes webköltekezés aránya (a külföldi is) ennek 12%-a. És a boltos költekezést nézve sem nagyobb ez a súly:
internetes vásárlások | 2019 | 2020 | 2021 |
első három negyedév | |||
belföldön | 747 | 1.012 | 1.202 |
ebből kisker | 516 | 737 | 928 |
külföldről | 508 | 654 | 747 |
összesen | 1.255 | 1.666 | 1.949 |
Forrás: MNB, KSH, érték: milliárd forint, internetes vásárlás: telefonos és postai megrendelésekkel együtt, hazai kibocsájtású fizetési kártyákkal, kisker: KSH (bolti élelmiszer és iparcikk termékkör) |
Az elmúlt két esztendő egészét nézve az előbbiekhez hasonló kép rajzolódik ki:
internetes vásárlások | 2019 | 2020 |
belföldön | 1072 | 1.420 |
ebből kisker | 765 | 1.111 |
külföldről | 729 | 916 |
összesen: | 1.801 | 2.336 |
Forrás: MNB, KSH, érték: milliárd forint, internetes vásárlás: telefonos és postai megrendelésekkel együtt, hazai kibocsájtású fizetési kártyákkal, kisker: KSH bolti élelmiszer és iparcikk termékkör |