Iszlám Állam – Washington szerint más országok is készek lesújtani a terroristákra Szíriában - Gazdasagportal.hu

Iszlám Állam – Washington szerint más országok is készek lesújtani a terroristákra Szíriában

Nem az Egyesült Államok az egyedüli ország, amely kész Szíria területén is légicsapást mérni az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetre – jelentette ki vasárnap Samantha Power, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Power, aki a CBS és az ABC televíziónak nyilatkozott, közölte, hogy Washington kapott olyan jelzéseket, amelyek szerint más országok is hajlandóak lennének az IÁ elleni szíriai légi háborúra, de kitért az elől, hogy megnevezze őket. A tanácsadó rámutatott: az Egyesült Államok az érintettekre bízza annak bejelentését, hogy milyen módon járulnak hozzá a koalícióhoz. Szavai szerint erre nem kell már sokáig várni.
Barack Obama elnök augusztus 8-án rendelte el az iraki IÁ-célpontok elleni légicsapásokat, majd szeptember 20-én televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az IÁ elleni katonai fellépést, amit Moszkva és Damaszkusz egyaránt a nemzetközi jog megsértéseként értékelt.
Az amerikai kongresszus a héten jóváhagyta, hogy félmilliárd dollárt fordítsanak a mérsékeltnek tekintett szíriai felkelők felfegyverzésére és kiképzésére, akik Power szavai szerint december óta harcolnak egyszerre az IÁ és az Aszad-rezsim erőivel. Irakban jelenleg mintegy 1600 amerikai katona állomásozik.
Obama elnök szerdán az ENSZ-közgyűlésen mond majd beszédet, amelyben várakozások szerint az IÁ elleni világméretű összefogást fogja szorgalmazni. A világszervezet tagállamainak vezetői szintű tanácskozásán az előrejelzések szerint intenzív amerikai lobbizásra lehet majd számítani. Amerikai sajtóértesülések szerint egyébként a szíriai terrorista célpontok elleni légicsapások már a jövő héten elkezdődhetnek és washingtoni remények szerint azokhoz legalább egy-két szövetséges állam csatlakozik majd.
Franciaország a múlt héten megkezdte az IÁ iraki állásainak bombázását, de Francois Hollande francia elnök kizárta, hogy Szíria légterébe is harci gépeket vezényeljen. Szaúd-Arábia abba egyezett bele, hogy a szíriai felkelőket az ő területén képezzék ki. Power mind Páris, mind Rijád támogatását méltányolta.
Az amerikai külügymisztérium a hétvégén közzétett egy listát amely szerint az IÁ elleni 58 tagú koalícióban az Egyesült Államok mellett a következő partnerországok és szervezetek vesznek részt valamilyen formában: Albánia, Andorra, Arab Liga, Ausztrália, Ausztria, Bahrein, Belgium, Bosznia, Bulgária, Kanada, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Észtország, az Európai Unió, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Irak, Japán, Jordánia, Koszovó, Kuvait, Libanon, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Montenegró, Moldova, Marokkó, Nagy-Britannia, a NATO, Új-Zéland, Norvégia, Omán, Lengyelország, Portugália, Katar, Dél-Korea, Románia, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Törökország és Ukrajna.(MTI)

Scroll To Top