Az IMF/EU delegáció magyarországi látogatását követően kiadott közlemények alapján mindkét nemzetközi szervezet úgy véli; a magyar gazdaság további fejlődésének legérzékenyebb pontja az, hogyan, milyen mértékben indul be Magyarországon a növekedés – mondták az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a Raiffeisen Bank elemzői csapata szerint az idén még folytatódik a gazdasági recesszió Magyarországon, várhatóan 0,5 százalékos lesz a visszaesés, ez összhangban áll az IMF és az EU szakértőinek véleményével, akik szerint kérdéses, mikor lesz Magyarországon növekedés, beindul-e idén a gazdaság bővülése.
Az IMF által kiadott közlemény szerint új gazdaságpolitikai irányra van szükség Magyarországon a fenntartható költségvetési konszolidációhoz, a növekedés és a bizalom elősegítéséhez, a pénzügyi szektor rendbetételéhez és a strukturális reformok végrehajtásához. Az IMF delegációjának közlése szerint a 2012. évi 1,5 százalékos visszaesés után 2013-ban várhatóan stagnál a magyar bruttó hazai termék. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye részben strukturális okokra vezethető vissza, de egyes gazdaságpolitikai intézkedések is hátráltatják a kilábalást – szögezi le a valutaalap közleménye.
Török Zoltán a növekedést a magyar gazdaság legfájóbb problémájának nevezte, de hozzátette: az is látszik, hogy a kormányzat a növekedés beindítására, a növekedési fordulat megvalósítására törekszik. Ezt szolgálja, hogy egyes kormányzati intézkedések a fogyasztás esetleges bővítést szolgálják, ide lehet sorolni a rezsicsökkentést, vagy a nyugdíjemelést, amelyek a fogyasztás enyhe emelkedését hozhatják. A nettó export továbbra is jól áll, de a beruházásokat növelni kell, kérdés, hogy a jegybank következő vezetése és a kormány a bankszövetséggel egyetértésben milyen eszközökkel tudja újraindítani a hitelezést.
Az idei költségvetés alakulását, a 3 százalékos hiány tartást illetően is kérdés, hogy a növekedési fordulat megvalósítása igényel-e plusz forrásokat. „A növekedés beindítása kapcsán politikai kérdés az, hogy a kormány 3 százalék alatt tartja-e az államháztartási hiányt” – mondta Török Zoltán.
Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMF 2013-ban 3,25 százalékos GDP-arányos hiányt vár, és a következő években is 3 százalék fölötti deficitre számít, így kérdés az, hogy Magyarország további intézkedések nélkül ki tud-e kerülni az EU túlzottdeficit-eljárása alól.
Az, hogy Magyarország növekedési kilátása gyenge, a leggyengébb a régióban, a korábbi IMF/EU-véleményekben is szerepelt. Hozzátette: a gyenge növekedés kérdésköre azért lehet problémás, mert gyenge növekedés mellett a 3 százalékos vagy az alatti GDP-arányos hiány nehezen tartható fenn – mondta az Erste vezető elemzője.
Emellett az is figyelemre méltó, hogy az IMF 2015-re 2 százalék körüli, alatti hiányt tart célszerűnek a csökkenő adósságpálya fenntartásához – emelte ki Árokszállási Zoltán. (MTI)