2022 februárjában mintegy 1,4 millióan kapják kézhez a családi adó-visszatérítést. Egy kétkeresős családban ez akár 1,6 millió forintot is jelenthet. Az alábbi cikkünkben mutatunk egy olyan megoldást, amivel ez az összeg tovább gyarapítható. A megoldás kulcsa: egészségpénztári tagság!
Röviden az SZJA-visszatérítésről
A SZJA-visszatérítés azoknak a szülőknek jár, akik 2021-ben legalább egy napig jogosultak voltak a családi pótlékra. Ez az alapfeltétel, de ezek mellett egyéb elvárásoknak is meg kellett felelni. Az SZJA-visszatérítés igénybevételéhez és a 2022. februári kifizetéshez a NAV online felületén elérhető VISSZADO-nyilatkozatot kellett kitölteni 2021. december 31-ig.
Aki esetleg elmulasztotta ezt a határidőt, annak az adó-visszatérítéshez való joga nem veszett el, mert ez a jogosultakat mindenképpen megilleti. Ebben az esetben viszont az adó-visszatérítés az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetben, vagy az SZJA-bevallásban vehető majd igénybe.
Így gyarapíthatod a visszatérített pénzt!
Az SZJA-visszatérítéssel a családok akár 1 millió forintot is meghaladó összeghez juthatnak februárban. Ilyenkor sokan erős késztetést éreznek a pénz azonnali elköltésére. Nekünk azonban van egy jobb javaslatunk! Az SZJA-visszatérítést fizesd be az OTP Egészségpénztári számládra! Miért? Mert az egészségpénztár egy olyan önkéntes megtakarítási forma, amely lehetővé teszi, hogy gyarapítsd ezt a pénzt további állami adókedvezmények segítségével, biztonságosan és garantáltan. Lássuk, hogyan lehetséges ez!
Bár sokan nem tudják, de az egészségpénztári befizetések után 20% visszajár adó-visszatérítés formájában, maximum 150 ezer forintig. Vegyünk néhány számszerűsített példát:
- 750 ezer forintos egészségpénztári befizetés után a maximális, 150 ezer forintos adó-visszatérítés jár (750.000*0,2=150.000).
- 500 ezer forintos egészségpénztári befizetés után, a befizetett összeg 20%-a, azaz 100 ezer forintnyi adó-visszatérítés jár.
- 100 ezer forintos egészségpénztári befizetés után, a befizetett összeg szintén 20%-a azaz, 20 ezer forintnyi adó-visszatérítés jár.
Vagyis ha az SZJA-visszatérítést befizeted az egészségpénztári számládra, akkor ennek a 20%-át visszakapod 2023-ban adó-visszatérítés formájában (maximum 150 ezer forintot). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például 500 ezer forintot kaptál SZJA-visszatérítésként, akkor ezt az összeget az egészségpénztári befizetésnek köszönhetően további közel 100 ezer forinttal tudod gyarapítani. (Az egészségpénztári befizetéshez kapcsolódik ugyan működési költség, ennek ellenére jelentős pluszforrásra tehetsz szert.)
Mire használható fel az egészségpénztárba befizetett összeg?
Bár igaz, hogy az egészségpénztári számládra befizetett összegből nem tudsz magadnak bármit venni, de széleskörűen felhasználható egészségügyi szolgáltatásokra és családi (önsegélyező) szolgáltatásokra egyaránt.
Az egészségpénztári egyenleg terhére például bizonyos termékek, valamint szolgáltatások akár várakozás nélkül, már a befizetés napján vásárolhatók:
- Egészségügyi termékek esetében például: okosóra, szemüveg, fogszabályozó, babaápolási termékek, gyógyszer, gluténmentes élelmiszer, matrac.
- Egészségügyi szolgáltatások esetében például: orvosi vizsgálatok, labor, fogászati kezelések, szűrővizsgálatok, gyógytorna, gyógymasszázs, táppénz esetén kieső jövedelem pótlása.
Ezeken felül vannak olyan elszámolható szolgáltatások, támogatások, amelyek a befizetés után 180 nappal fedezhetők egészségpénztári egyenleg terhére:
- Lakáshitel törlesztési támogatás
- Beiskolázási támogatás
- Gyermeknevelési és gyermekgondozási támogatás
- Születési támogatás
Miért érdemes még belépni egészségpénztárba?
Ha a fentiek nem voltak elég meggyőzőek, íme még néhány érv, hogy miért érdemes belépni egészségpénztárba:
- Családtag is megjelölhető kedvezményezettként, így a befizetésekből akár az ő egészségügyi ellátásuk is finanszírozható.
- Egészségkártyával biztonságosan és kényelmesen vásárolhatsz. Hasonlóan használható, mint egy bankkártya, és az OTP Egészségpénztárnál akár társkártya is igényelhető a kedvezményezett családtagoknak.
- Az egészségpénztári tagok számára exkluzív, akár 5-30%-os kedvezmények érhetők el a partnereknél, így további megtakarítást érhetünk el.
Miért az OTP Egészségpénztár a legjobb választás?
Az OTP Egészségpénztár Magyarország egyik legnagyobb egészség- és önsegélyező pénztára. 2021-ben a legtöbben az OTP Egészségpénztárat választották. Az egészségpénztárba belépők közül minden harmadik az OTP Egészségpénztár mellett döntött, így ma már több mint 307 ezer tag veheti igénybe a szolgáltatásokat. Szívesen belépnél, de nem szereted a hosszú várakozási időt? Jó hír, hogy az OTP Egészségpénztárnál már online belépés is elérhető, így hosszas sorban állás és várakozás nélkül is lehetsz egészségpénztári tag.
2022-ben 22 ajándék az OTP Egészségpénztártól!
Az OTP Egészségpénztárba való belépés nem csupán a fent felsorolt előnyök miatt lehet csábító, hanem a nemrég indult nyereményjáték miatt is, amelynek fődíja 1 millió Ft.
Ráadásul az 1 millió forintos fődíj mellett, további értékes nyeremények is várnak:
- 2 x 500 ezer Ft (átutalással, bankszámládra)
- 5 x 100 ezer Ft (átutalással, bankszámládra)
- 14 x 50 ezer Ft értékű Rossmann ajándékkártya
Mit kell tenni a nyereményjátékban való részvételhez?
- Ha már OTP Egészségpénztári tag vagy, akkor nincs más teendőd, mint 2022. február 7. és március 25. között legalább 20 ezer forintot befizetni az egészségpénztári számládra, valamint regisztrálni a nyereményjátékra.
- Ha még nem vagy OTP Egészségpénztári tag, akkor lépj be gyorsan a Pénztárba, és 2022. február 7. és március 25. között legalább 20 ezer forintot fizess be az egészségpénztári számládra, valamint regisztrálj a nyereményjátékra. Az online belépési lehetőségnek köszönhetően az OTP Egészségpénztárhoz való csatlakozást kényelmesen, akár a kanapéról is megteheted!
Szeretnéd növelni az esélyed a fődíjra? Megteheted, hiszen minden 20 ezer forintos befizetéssel tovább nő az esélyed a sorsoláson.
A nyereményjátékról további részletek az OTP Egészségpénztár 2022-BEN 22 AJÁNDÉK AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁRTÓL! weboldalán érhető el.