Fegyelmi eljárás indítását kéri az NGM a könyvvizsgálói kamarától - Gazdasagportal.hu

Fegyelmi eljárás indítását kéri az NGM a könyvvizsgálói kamarától

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra kérte a Magyar Könyvvizsgáló Kamarát, hogy indítson fegyelmi eljárást és szabjon ki visszatartó erejű szankciót amennyiben van olyan könyvvizsgáló, aki a Széchenyi Kártya-programot érintő félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között szerepel – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

A minisztérium azt követően kért azonnali és haladéktalan intézkedést, hogy kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentette: egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal és a nyomozás 43 gyanúsított ellen vádemeléssel zárult.
A gazdasági tárca szerint a könyvvizsgálók, könyvelők, adótanácsadók szerepe kiemelt a gazdaságban, mivel ők az államkassza bevételének elsődleges felügyelői, éppen ezért az NGM minden rendelkezésére álló eszközzel fel fog lépni a csalárd, gondatlan vagy éppen képzetlen könyvelővel, adótanácsadóval vagy könyvvizsgálóval szemben – közölték.
A közlemény szerint a csalás miatt elítélt könyvelők, adótanácsadók, adószakértők engedélyét a tárca haladéktalanul visszavonja.(MTI)

Scroll To Top