A novemberi javaslatokhoz képest összességében több mint négymilliárd euróval több juthat kohéziós támogatásokra aszerint az új uniós keretköltségvetési tervezet szerint, amely péntek hajnalban került az Európai Unió állam- és kormányfői elé.
Az MTI birtokába jutott dokumentum a novemberi rendkívüli csúcson javasolt 320,1 milliárd euró helyett most 324,7 milliárd eurót fordítana felzárkóztatásra. Emellett az úgynevezett kifizetési plafon is némileg magasabb a tavaly tervezettnél.
A javaslat – amely még korántsem a végleges dokumentum – Magyarország legelmaradottabb térségei esetében 75 helyett 85 százalékban maximálná az uniós finanszírozás arányát a támogatott projektekben, ami összességében csökkentené a magyar költségvetésre háruló terheket. Emellett a javaslat a hat magyarországi felzárkózó régió számára külön 1,4 milliárd eurót is előirányoz. (MTI)