A Fidesz frakcióvezetője szerint az Együtt-PM választási szövetség és az MSZP között zajló egyeztetés cirkusz, és „teljesen mindegy, hogy ennek a cirkusznak mi lesz a végeredménye a hatalmi alkudozás szempontjából”.
Rogán Antal más témában – a pedagógus-béremelésekről – tartott hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: abból a szempontból a magyar családok biztosan rosszabbul járnak, hogy „ismét egy olyan politikai alternatíva körvonalazódik, amely az IMF megszorítási politikáját szeretné folytatni”, és ha ez a baloldali formáció a választásokon hatalomra jut, akkor Magyarországon veszély fenyegeti a béreket, a családi adókedvezményt és a rezsicsökkentést.
Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője múlt pénteken tartott egyeztetését követően az Együtt-PM vezetője azt mondta, javasolta, hogy az egyénijelölt-állítás kérdését válasszák el a közös kormányfőjelölt személyétől. Utóbbit egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során választatnák ki – ismertette elképzelését.
Mesterházy Attila ezt követő sajtótájékoztatóján azt mondta, „ultimátumszerű” helyzet állt elő. A szocialisták elnök-frakcióvezetője válaszul közölte: az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.
Bajnai Gordon hétfőn bejelentette: elfogadják a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó korábbi javaslatot, és ezt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik.(MTI)