Eco.hu: kismértékben csökkenti az elérhető hozamot a befektetési alapok adója

A befektetési alapok vagyonát jövőre terhelő adó az alapok hozamát mérsékli majd, de a 0,05 százalékos adómérték nem jelent akkora terhet, hogy jelentősen csökkentse a hozamokat – vélekedett Vízkeleti Sándor, a Befektetés Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke az eco.hunak adott interjúban.

A hírportálon hétfőn megjelent írás emlékeztet, hogy az Országgyűlés elfogadta a befektetési alapok adójáról szóló jogszabályt, ami szerint az alapokat a kezelt vagyonuk után 0,05 százalékos adó terheli.
Vízkeleti Sándor szerint körülbelül 2,2-2,4 milliárd forint adóbevételt remélhet a költségvetés az új adóból.
Hozzáteszi, hogy ez valamivel több, mint a jelenlegi adóteher – a 2010 óta fizetett ágazati különadó -, de messze kevesebb az eredeti tervben szereplő 10 milliárdnál. Ha ugyanis az eredeti javaslatot fogadta volna el a parlament, miszerint az adó alapja a forgalmazókat megillető, a befektetési alapot terhelő úgynevezett forgalmazói díj, az adó mértéke pedig ennek 25 százaléka, akkor 10 milliárd forint körül lett volna a szektor adóterhelése. Ezzel az alapkezelők és forgalmazók 80 milliárd forint körüli jutalék és díjbevételének 12-15 százalékát elvonták volna.
A Bamosz elnöke úgy véli, az új adó egyelőre nem olyan mértékű teher, hogy emiatt jelentős vagyonokat vinnének ki az országból. Hozzáfűzte, hogy az Európai Unióban a pénzügyi szektor szabályozása abba az irányba halad, hogy minél könnyebb legyen határon átívelő szolgáltatásokat nyújtani. Ezért, ha az alapkezelőket nagy adóteherrel vegzálják, hamar eltűnhetnek az országból, és akkor egyáltalán nem lesz adóbevétel, ráadásul pár száz ember el is veszíti a munkáját – tette hozzá.(MTI)

 

Scroll To Top