Devizahitelek – Elhalasztották a Porsche Bank perét

Szeptember 16-ára halasztotta a döntést a Porsche Bank Zrt. által a magyar állam ellen indított devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

A felperes bank – hasonlóan a többi pénzintézethez – keresetében kérte az eljárás felfüggesztését, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) és kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió bíróságánál. Ezt azzal indokolta, hogy a vonatkozó törvény elfogadásának módja sérti az összhangot az alaptörvénnyel és a nemzetközi joggal, többek között azért, mert a jogalkotó nem konzultált az Európai Központi Bankkal.
Ezt a törvényszék elutasította, ahogy a többi hasonló felperesi kérelem esetében is.
Az alperes magyar állam jogi képviselője a tárgyalás során kifejtette: nem tekinthetők tisztességesnek és így érvényesnek a szerződési feltételek, mivel nem felelnek meg a törvényben felsorolt elveknek. Kiemelte itt többek között a felmondhatóság, az egyértelmű megfogalmazás és az átláthatóság elvét.(MTI)

Scroll To Top