Déli Áramlat – Orosz miniszter: felmondanák a kormányközi megállapodásokat

Oroszországban megkezdték az előkészületeket a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások felmondására – közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter hétfőn Moszkvában.

A politikus azt mondta, “foglalkoznak a kérdéssel”, és minthogy jogi ügyről van szó, ez gondos munkát igényel.
Alekszandr Novak azt is közölte, hogy a tárca képviselői nem vesznek részt Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökének és hat uniós tagállam energiaügyi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán, amelyen a Déli Áramlat projekt lezárása miatt kialakult helyzetről lesz szó.
Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azokról az uniós országokról – közöttük Magyarországról – van szó, amelynek a területén tervezték a gázvezeték egyes szakaszait, és amelyek kormányközi egyezményt kötöttek Oroszországgal a beruházás megvalósításáról.
Novak azt mondta, hogy most dolgozzák ki az Oroszországból Törökországba tartó vezeték útvonalát. Hozzátette, hogy a brüsszeli tanácskozás az európai uniós tagállamokat érinti, és minthogy országa nem tagja a szervezetnek, az általa vezetett tárca sem vesz részt a megbeszélésen.
Vlagyimir Putyin orosz államfő egy hete Ankarában jelentette be, hogy – miután az Európai Unió nem támogatja az orosz gáznak Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európa több országába eljuttatását szolgáló vezetékrendszer megépítését, és nem kapták meg Bulgáriától a szükséges engedélyt – Oroszország nem tudja megvalósítani a Déli Áramlatot. Ezzel szemben Törökország felé építenek gázvezetéket, és oda irányítják az orosz földgázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke később közölte, hogy a projektet lezárták, és Ankarát hozzák kedvező helyzetbe. Ukrajna tranzitjelentősége pedig szerinte “lenullázódott”.
A török gázvezeték megvalósítására a Gazprom orosz állami energetikai cég Gazprom Russzkaja néven vállalatot alapít. Ezt hétfőn jelentették be Moszkvában.
Az Interfax emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlatot évi 68 milliárd köbméter orosz földgáz továbbjuttatására tervezték. A Törökországba vezető Kék Áramlat csőrendszernek jelenleg 16 milliárd köbméter az éves teljesítménye. Ankara korábban többször is felajánlotta területét Oroszországnak az Európába irányuló gázszállításra.(MTI)

Scroll To Top