Csúcson az elektromos autók és az ázsiai cégek száma a frankfurti autószalonon

Minden korábbinál több elektromos meghajtású autó és ázsiai cég jelenik meg a frankfurti nemzetközi autószalonon (IAA), amely kedden nyílt meg a sajtó előtt.

A világ legnagyobb autóipari kiállításán 35 országból több mint ezer cég vesz részt. A külföldiek – vagyis nem németek – aránya 42 százalékos, ami 10 százalékpontos növekedés a legutóbbi, 2011-es frankfurti autószalonhoz képest. Az autóipar ázsiai súlypontjának erősödését jelzi, hogy a  külföldi kiállítók körében 42 százalékos az ázsiai cégek aránya, ami több mint a duplája a két évvel korábbi 19 százaléknak, és a legnagyobb érték a vásár történetében.
Kína előretörése a leglátványosabb, az összesen 1091 kiállító vállalat közül 129 érkezett az ázsiai országból, ami nem csupán tízszeres növekedést jelent 2011-hez viszonyítva, hanem azt is, hogy Kína az első a külföldiek mezőnyében a kiállítók számát tekintve. A második Nagy-Britannia 85 céggel, a harmadik Franciaország 34 kiállítóval.
A vásárt hivatalosan Angela Merkel német kancellár nyitja meg csütörtökön. A sorrendben 65. IAA a két szakmai nap után, szombaton nyílik meg a nagyközönség előtt, és szeptember 22-ig tart. A szalonon több mint 50 új modellt – sorozatgyártásra szánt kocsit és tanulmányautót –  mutatnak be, valamennyi új terméket és fejlesztést együttvéve pedig 159 világpremiert tartanak tíz nap alatt.
A 65. IAA egyik fő témája az autózás és a távközlés összekapcsolódása, a „behálózott autó”. Az Opel például ennek jegyében mutatja be az Adam kisautó Black Link és White Link nevű változatát, amelyet az IntelliLink szórakoztató-tájékoztató rendszerrel és a Siri Eyes Free nevű alkalmazással szereltek fel. Az IntelliLink legfőbb funkciója, hogy összekapcsolódik a vezető okostelefonjával, a Siri Eyes Free segítségével pedig a rendszert beszédhanggal lehet irányítani, a sofőrnek így nem kell levennie a szemét az útról.
A másik fő téma az elektromos meghajtású autó. A koncepció több mint 100 éve létezik, a sorozatgyártásban pedig a Toyota Prius 1997-es bevezetésével jelent meg. Az áttörés azóta nem sikerült, a legnagyobb európai piacon, Németországban például a 2013 augusztusi adatok szerint 0,1695 százalékos az elektromos meghajtású kocsik aránya. A gyártók azonban világszerte gyors bővülésre számítanak, ezt jelezi például, hogy a frankfurti szalonra elkészült a legkelendőbb német autó, a Volkswagen Golf elektromos változata, a BMW pedig egy egész modellsorozatot tervez, amelynek az első két darabját, az i3 nevű kompakt modellt és az i8 nevű sportautót mutatják be a kiállításon.
Az IAA (Internationale Automobil-Ausstellung) története 116 éve, 1897-ben kezdődött a berlini Hotel Bristolban rendezett nemzetközi autószalonnal, amelyen nyolc járművet mutattak be. A kétévente rendezett kiállítást 1951 óta tartják Frankfurtban, és 1989-ig személygépkocsikat és haszongépjárműveket is bemutattak. A két ágazat 1991-ben kettévált, azóta Hannoverben rendezik a haszongépjárművek (IAA Nutzfahrzeuge) kiállítását, és továbbra is Frankfurtban tartják meg az autók (IAA Pkw) seregszemléjét. A közvélemény előtt jobban ismert frankfurti vásár látogatóinak száma több alkalommal átlépte az egymilliós határt.(MTI)

Scroll To Top