Csökken a hagyományos iparágak versenyképessége Kínában, az országban magasabb fokú szabadpiaci versenyre lenne szükség – véli a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS).
A tudományos társaság hét elején kiadott kék könyve a kelet-ázsiai ország általános ipari versenyképességének kérdését járja körül. A rendelkezésre álló adatokat számszerűsítve a jelentés szerint a kínai cégek versenyképessége 18 hagyományos iparágban gyengült, miközben 26 más ágazatban erősödést mutatott.
A versenyképesség növelését szolgálná a szabadversenyes piac jelenleginél teljesebb formája, valamint az állami beavatkozás és az állami adminisztráció csökkentése, a makrogazdasági szabályozás enyhítése.
A CASS szerint a nagy erőforrás-igényű iparágak versenyképessége, amelyekben Kína hagyományosan erősnek mutatkozott az elmúlt években, elsősorban az alacsonyabb árú termékeket kínáló versenytársak miatt gyengült.
A tanulmányt összeállító szakértők szerint arra kell törekedni, hogy Kína a hagyományosan erős iparágakban is a magasabb hozzáadott értéket jelentő tevékenységek felé mozduljon el. Csang Csi-ze, a CASS egyik kutatója példaként a hajóépítést említette, amelyben Kína általánosságban erős, de hajómotorokat nem tud előállítani.
A dokumentum hangsúlyozza ugyanakkor: általánosságban véve Kína versenyképessége idén is erős marad, a termelési költségek és a feltörekvő országok – így a délkelet-ázsiai és az afrikai térség – jelentette megnövekedett verseny ellenére is, erős iparági kapcsolatainak és munkaerejének következtében. (MTI)