Aláírták a bérmegállapodást a BKK-nál

Valamennyi reprezentatív szakszervezet aláírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkavállalóinak idei bérfejlesztéséről szóló megállapodást – közölte a BKK szerdán az MTI-vel.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye hangsúlyozza, hogy a megállapodás sikeresen hangolja össze a munkavállalói és a munkáltatói érdekeket.
A BKK és a munkavállalók képviselőinek korábbi tárgyalásain csak a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) nem írta alá a megállapodást. A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor ezt az MTI-nek azzal indokolta, hogy a BKV létszámleépítésre készül, és szerették volna elérni, hogy a cég segítsen az elbocsátandóknak munkát találni.
Időközben a KKDSZ is aláírta a megállapodást.
A BKK közleménye szerint a megállapodás a korábban a BKV-nál megkötött megállapodással összhangban született, és a közútkezelési, jegyellenőrzési, tömegközlekedés-szervezési, forgalomirányítási, jegyértékesítési és más, BKK-s szakterületeken dolgozók foglalkoztatására vonatkozik.
A dokumentum értelmében a bérfejlesztés három pillérre épül: egy éves szinten átlagosan 3 százalékos alapbéremelésre, továbbá jelentős, szolgáltatási teljesítményhez kötött ösztönzési rendszerre, illetve a béren kívüli juttatásokra. Ezek lényegében megegyeznek a BKV-nál történt emeléssel, bár belső struktúrájuk némileg különbözik attól.
Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgató elsődleges célja, hogy a budapestiek minél magasabb szintű közszolgáltatásban részesüljenek, ezért a bérfejlesztésben jelentős szerepet kapott a közszolgáltatások színvonaláért felelős  munkavállalók teljesítményének elismerése, ösztönzése – olvasható a BKK közleményében.
A tájékoztatás szerint a megállapodás a BKK igazgatóságának jóváhagyását követően szerdán lép életbe, ezzel a teljes budapesti közlekedési intézményrendszerben sikerrel zárultak a bértárgyalások. (MTI)

Scroll To Top