Izraeli hírszerzési értesülések szerint a Gázai övezetet uraló Hamász megkezdte azoknak a föld alatti járatoknak a helyreállítását, amelyeket az izraeli hadsereg semmisített meg a július 8-án indított, Erős Szikla kódnevű hadművelet során – adta hírül vasárnap a Haaretz izraeli napilap, ...
Olvass tovább »Sajtóértesülések szerint az Arab Liga hajlik az Iszlám Állam elleni amerikai hadműveletek támogatására
Sajtóértesülések szerint az Arab Liga tagállamainak Kairóban összegyűlt külügyminiszterei olyan határozatot fogadnak el, amelyben támogatják a Szíria és Irak jelentős területeit uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni amerikai hadműveleteket.
Olvass tovább »Szélsőséges Izraeli csoport arab gyermekek elrablását tervezi
Arab gyermekek elrablására, és az ország arab lakossága elleni merényletekre készül egy izraeli csoport – figyelmeztet pénteki számában a Kull al-Arab című izraeli hetilap.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Merkel: az Irakban pusztító dzsihadisták Németország biztonságát is fenyegetik
Németország és Európa biztonságát is veszélyezteti az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet előretörése Irakban, ezért Németországnak fegyverszállításokkal is támogatnia kell a szélsőséges milícia ellen harcoló kurd erőket – hangoztatta a német kancellár hétfőn a Bundestagban.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Háromszáz amerikai harcolhat a dzsihadisták között
Az Egyesült Államok mintegy 300 olyan amerikai állampolgárról gyűjt hírszerzési információkat, akik Irakban és Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista milícia soraiban harcolnak – közölte szerdán a The Washington Times című napilap vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Mindhárom fél megerősítette a tűzszüneti megállapodást
Mahmúd Abbász palesztin elnök, a két fél között közvetítő Egyiptom, valamint az izraeli média is megerősítette, hogy a Gázai övezetben harcoló feleknek sikerült hosszú távú tűzszüneti megállapodást kötniük kedden.
Olvass tovább »NYT: egyiptomi-emirátusi összefogással mértek légicsapásokat líbiai iszlamistákra
Az Egyesült Arab Emírségek harci gépei egyiptomi területről egy hét leforgása alatt titokban két ízben is csapást mértek a Tripoli bevételéért az iszlamista oldalon harcoló milíciákra – közölte négy vezető amerikai kormánytisztviselőre hivatkozva helyi idő szerint hétfőn internetes kiadásában a ...
Olvass tovább »Iszlám Állam – Obama: nem lesz könnyű felszámolni a terrorista erőt
Barack Obama amerikai elnök kedden kijelentette, hogy üldöztetni fogja a lefejezett újságíró, James Foley gyilkosait, de rámutatott, hogy nem lesz könnyű a haláláért felelős, Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista erőt „gyökerestől kiirtani”.
Olvass tovább »Iszlám Állam – A terrorszervezetnek valószínűleg van drónja
Valószínűleg pilóta nélküli repülőgéppel is rendelkezik az Iszlám Állam (IÁ) nevű közel-keleti terrorszervezet, amely egy propaganda filmjében felderítő drónról készített felvételt mutatott be – jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
Olvass tovább »Times: kérdéses a Foley-gyilkosságról közzétett videó valódisága
Kérdéses, hogy valóban James Foley amerikai újságíró kivégzését ábrázolja-e az a videó, amelyet az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia tett közzé a múlt héten – írta bűnügyi vizsgálati szakértők véleményét idézve a The Times című brit napilap hétfői száma.
Olvass tovább »Iszlám Állam – A terroristák Lady al-Kaidát követelték a Foley szabadon bocsátásáért
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorista erő az általa lefejezett amerikai újságíró, James Foley életének megkíméléséért mások mellett annak a Lady al-Kaida néven ismertté vált Áfija Sziddikinek a kiszolgáltatását követelte, aki azt tervezte, hogy „piszkos bombával”, Ebola-vírussal vagy vegyi fegyverrel intéz ...
Olvass tovább »A lefejezés Amerika elleni terrortámadás volt
James Foley amerikai újságírónak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet általi lefejezése az Egyesült Államok elleni terrortámadás volt – jelentette ki pénteken Washingtonban Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Súlyos veszteséget okozott a Hamásznak vezetői kivégzése
Súlyos veszteséget okozott Izrael a Hamásznak katonai vezetői kivégzésével – vélekednek a pénteki lapok Izraelben.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Hagel nem zárta ki a szíriai területre mérendő légicsapások lehetőségét
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok szíriai területen is csapást mérjen az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet erőire.
Olvass tovább »Washington szerint hiteles az újságíró lefejezéséről közzétett felvétel
Hiteles a James Foley amerikai újságíró lefejezéséről közzétett videofelvétel – közölte szerdán Caitlin Hayden, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Obama közös erőfeszítést sürget
A Közel-Kelet kormányainak és népeinek közös erőfeszítéssel kell eltávolítaniuk azt a „rákot”, amelyet az Iszlám Állam terrorista csoport jelent, megakadályozva annak továbbterjedését, Amerika pedig fellép az állampolgárai védelmében – jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Válságtanácskozás Londonban az amerikai újságíró meggyilkolása után
Válságtanácskozásra ült össze szerdán a brit kormány, miután egyre több jel vall arra, hogy az Irakban megölt amerikai újságíróval az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia egyik brit tagja végzett.
Olvass tovább »Négy lefejezett holttestet találtak
Négy lefejezett holttestet találtak szerdán az egyiptomi Sínai-félszigeten helyi lakosok – jelentették biztonsági források.
Olvass tovább »Berlin és Róma is kész fegyverszállítással támogatni az iraki kurdokat
A német és az olasz kormány is hajlandó fegyverszállításokkal támogatni az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen harcoló északi-iraki kurdokat – jelentették be szerdán Berlinben, illetve Rómában.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Megszegték a tűzszünetet
Az éjfélig érvényes, meghosszabbított ötnapos tűzszünetet megszegve három rakétát lőttek palesztin területről izraelire kedd délután – közölte az izraeli közszolgálati rádió. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter gázai katonai célpontok elleni támadásra utasította az izraeli hadsereget.
Olvass tovább »Szíria – Befejeződött a szíriai vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése
Befejeződött a Szíria által a nemzetközi közösségnek beszolgáltatott vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése – közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai kormány.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Leállították a Gázai övezet melletti izraeli vasútvonalat
Az izraeli védelmi minisztérium elrendelte a Gázai övezet szomszédságában futó vasútvonal leállítását – közölte a közszolgálati rádió.
Olvass tovább »Iszlám Állam – Meg kell őrizni Irak egységét, nem szakadhat el Kurdisztán
A német külügyminiszter szerint egy önálló kurd állam létrehozása tovább gyengítené a közel-keleti térség stabilitását, ezért az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita fegyveres szervezet ellen küzdő kurdok támogatása mellett Irak egységének megóvására is törekedni kell.
Olvass tovább »Iráni atomprogram – Irán: ha novemberig lesz is megállapodás, a részleteket utána kell kidolgozni
Ha a novemberig meghosszabbított határidőig születik is általános megállapodás az iráni atomprogramról Teherán és a vele tárgyaló nagyhatalmak között, a részletek kidolgozásához még idő kell utána – jelentette ki Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, akit az Iran Daily című angol nyelvű ...
Olvass tovább »Bild: Németország román és bolgár fegyvereket szállíthat Irakba
A német védelmi minisztérium tervei szerint a Bundeswehr – a német hadsereg – uniós partnerek, köztük Románia és Bulgária által felajánlott fegyvereket szállíthat Irakba az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen harcoló erőknek – jelentette pénteken a Bild.
Olvass tovább »Nincsenek veszélyben magyarok Irakban
Nincsenek veszélyben magyar állampolgárok Irakban, az országban tartózkodó magyarok ugyanis nem a veszélyes régiókban vannak – mondta Nagy Anna külügyi szóvivő az MTI érdeklődésére szerdán.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Izrael vitatja a halott civilek számát
Izrael gázai övezeti offenzívájának halottai között kiemelkedően sok a fiatal férfi, ami megkérdőjelezi a civil áldozatok eddig közölt számarányát – olvasható a BBC holnapján.
Olvass tovább »Iraki lázadás – London harci gépeket küldene Irakba, de nem tervez katonai akciót
A brit kormány fontolóra vette, hogy Tornado típusú harci repülőgépeket küld az iraki harcok térségébe, de a gépek egyelőre nem vennének részt katonai műveletekben.
Olvass tovább »Iraki lázadás – Az olasz külügyminiszter az Európai Unió fellépését kérte
Az európai unió külügyminiszteri tanácsának összehívását kérte Federica Mogherini olasz külügyminiszter hétfőn Catherine Ashtontól az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől az Irakban, valamint a Gázai-övezetben és Líbiában kialakult helyzet politikai rendezése érdekében.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Elakadtak a kairói tárgyalások, szórványos harcok Dél-Izraelben
Kairóban elakadtak a tárgyalások a tartós tűzszünetről, mert Izrael nem hajlandó egyezkedni addig, amíg a Gázai övezetből rakétákkal támadják területét – közölték vasárnap Jeruzsálemben.
Olvass tovább »Iraki lázadás – Az FAA megtiltotta az amerikai légitársaságoknak az iraki légtér használatát
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) megtiltotta az összes amerikai légitársaságnak a repülést Irak teljes légterében – közölte a hivatal pénteken honlapján.
Olvass tovább »Iraki lázadás – Obama nem szabott végső határidőt a légicsapásoknak
Barack Obama amerikai elnök nem tűzött ki konkrét határidőt az iraki légicsapások befejezéshez – közölte pénteken Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Olvass tovább »Iraki lázadás – Újabb amerikai légicsapások az iszlamisták ellen
Az Egyesült Államok Erbíl közelében dróncsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges milícia egy aknavetőállása ellen, négy F-18-as vadászbombázó pedig egy konvojt és egy másik aknavetőállást támadott – közölte pénteken a Pentagon.
Olvass tovább »Az amerikai légierő csapást mért az Iszlám Államnak a kurd erőket támadó tüzérségére
Az amerikai légierő csapást mért az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges csoportnak a kurd erőket támadó tüzérségi állásaira Észak-Irakban – jelentette be pénteken az amerikai védelmi minisztérium.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – Ismét lőnek a gázai határ mindkét oldalán
A Hamász nem fogadta el a háromnapos tűzszünet meghosszabbítását és péntek reggel újrakezdte a rakétatámadásokat, amelyekre az izraeli hadsereg csaknem két és fél órával később szárazföldi és légicsapásokkal válaszolt.
Olvass tovább »Gázai konfliktus – A Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet
A Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet, mert Izrael nem teljesíti a követeléseit. Ezt pénteken Kairóban jelentette be a Gázai övezetet irányító radikális palesztin szervezet képviselője.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
