Iraki lázadás – Obama nem szabott végső határidőt a légicsapásoknak

Barack Obama amerikai elnök nem tűzött ki konkrét határidőt az iraki légicsapások befejezéshez – közölte pénteken Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Earnest szerint a légicsapások elrendelése az iraki katonai helyzettől függ majd, attól, hogy fenyegeti-e veszély az amerikaiakat, vagy hogy szükség van-e a kurd, vagy az iraki biztonsági erők támogatására.
Obama elnök csütörtök este jelentette be: engedélyezte, hogy szükség esetén légicsapásokat mérjenek Irakban az iszlamista szélsőségesekre az amerikai alkalmazottak – katonák, diplomaták – védelmében, továbbá a vallási kisebbségek elleni potenciális népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.
Az amerikai légierő harci gépei először pénteken bombázták az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges iszlamista erőnek a kurd egységeket támadó tüzérségi állásait Észak-Irakban.
Earnest hangsúlyozta, hogy a korlátozott amerikai katonai fellépésre vonatkozó elnöki döntés a jövőben kiterjedhet arra is, hogy az Egyesült Államok nagyobb katonai támogatást nyújtson az iraki erőknek, ha a közel-keleti országban egy új, “befogadó” kormány alakul. Irakban az áprilisi választások óta még mindig nem alakult meg az új kormány.
A szóvivő szerint ugyanakkor ez a segítségnyújtás nem lesz “elhúzódó” és nem terjedhet ki amerikai csapatok újbóli Irakba küldésére.(MTI)

Scroll To Top