A Fed legfontosabb célja a gazdasági növekedés támogatása – mondta Janet Yellen, az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer elnökjelöltje csütörtöki meghallgatásán. Minden jel szerint Yellen fogja váltani Ben Bernanket, a Fed mostani elnökét, megválasztása esetén ő lenne Fed első női elnöke.
Olvass tovább »Magáncég kért bányászati jogokat a Holdon
Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. A napokban pedig mégegy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozókitermelési jogokért folyamodott. Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli javakért.
Olvass tovább »Tovább öntheti a gazdaságba a dollármilliókat a FED
Az új Fed elnök a QE3 mellett állhat. A gyengülő euró az eurózónás GDP adatoknak köszönhető a mai napon, délután Janet Yellen, a Fed új elnökének sajtó előtti bemutatkozására figyel a piac, az elnökasszony elkötelezett híve a pénzpumpa fenntartásának, akár ...
Olvass tovább »Mélyponton Obama elnök népszerűsége
Erős bizalomcsökkenést mutatott ki Barack Obama iránt a Quinnipac Egyetem kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredménye, amely szerint a választók többsége úgy gondolja, az elnök nem szavahihető.
Olvass tovább »Elkezdődött az EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások második fordulója
Újabb forduló kezdődött hétfőn Brüsszelben az EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalásokon, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok kiterjedt elektronikus kémkedési tevékenységéről közzétett leleplezések nyomán Európában felerősödtek a tárgyalások felfüggesztését – sőt, beszüntetését – szorgalmazó hangok.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Nem lesz német-amerikai megállapodás az egymás elleni kémkedés tiltásáról
Elutasítják az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok, hogy az Egyesült Államok megállapodást kössön Németországgal az egymás elleni kémkedés tiltásáról, ezért a tervezett megállapodásból nem lesz semmi – írta a Der Spiegel.
Olvass tovább »Csaknem háromévi csúcson világgazdasági aktivitás
Csaknem háromévi csúcsra emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám – közölték szerdán a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport szakelemzői.
Olvass tovább »A vártnak megfelelő volt az USA fél évre előretekintő összetett konjunktúramutatója
Emelkedett az összetett konjunktúramutató az Egyesült Államokban. A szakértők által várt mértékben emelkedett szeptemberben az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fél évre előretekintő összetett konjunktúramutatója (Leading Economic Index).
Olvass tovább »Bill de Blasio lesz New York új polgármestere
New Yorkban kedden nagy többséggel Bill de Blasiót, a nagyváros demokrata ombudsmanját választották polgármesterré – közölte a szavazatukat leadók megkérdezésével készült felmérések (exit pollok) alapján a The New York Times.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Washington a hírszerzés átalakítását mérlegeli, de nem mond le a metaadatok gyűjtéséről
Az amerikai kormány fontolóra vette, hogy megszűntessen több, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által külföldön alkalmazott eljárást, új megállapodást készít elő Berlinnel a szorosabb hírszerzési együttműködésről, ám a jövőben sem kíván lemondani a metaadatok gyűjtéséről – közölte kedden a The Washington ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – A nyugat-európai szolgálatok is széleskörű adatgyűjtést végeztek
A német, a francia, a spanyol és a svéd hírszerző szolgálatok is kifejlesztettek és használnak olyan technológiát, amely alkalmas az internetes és telefonos adatforgalom tömeges figyelésére – írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.
Olvass tovább »Az energiaellátás biztonsága már nem jelent globális konfliktusveszélyt
Az olajkészletek hiánya mítosszá vált, mostanra már nem az energiahordozók, hanem sokkal inkább a környezetszennyezési kvóták szűkössége hordozza magában a globális konfliktushelyzet kialakulásának veszélyét – állapítja meg a BND német szövetségi hírszerző szolgálat tanulmánya, amelyet a Die Welt német napilap ...
Olvass tovább »Csökken a bankcsődök száma Amerikában
Az Egyesült Államokban 23 bank ment csődbe az idén eddig. Októberben eggyel, 23-ra emelkedett az Egyesült Államokban az idén bezárt bankok száma. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám három éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – A kínai lehallgatások nem igazolhatók terrorveszéllyel
Éles hangú kommentárban bírálta a Kínában folytatott amerikai titkos adatgyűjtést a kínai China Daily című angol nyelvű napilap pénteken, elutasítva azt a magyarázatot, hogy az Egyesült Államok terrorveszély miatt üzemeltet lehallgatóállomásokat az ázsiai ország területén.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Magyar-amerikai párbeszéd kezdődött
Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről – közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Az NSA feltörte a Google és a Yahoo kommunikációs csatornáit is
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feltörte a két internetes óriás, a Google és a Yahoo közötti kommunikációs csatornákat is – írta szerdán a The Washington Post. Az NSA igazgatója közvetve cáfolta az értesülést.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Nagykövetség: az Egyesült Államok ugyanolyan hírszerzést folytat, mint más államok
Az Egyesült Államok olyan típusú külföldi hírszerzést folytat, amilyet minden ország végez – közölte a budapesti amerikai nagykövetség szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »Gyorsjelentés – Vegyes számokat hozott a General Motors
Vegyes számokat hozott a General Motors, árbevétel alapján alulteljesítő, profit szinten jó eredményt közölt a vállalat. Csalódást keltett az ADP foglalkoztatottsági adat, a 150 ezer fős várakozásokkal szemben csak 130 ezer fővel bővült az amerikai munkaerőpiac.
Olvass tovább »A mai nap legfontosabb eseménye a Fed kamatdöntő ülése
A Fed határozza meg a napot . A mai nap legfontosabb eseménye a Fed kamatdöntő ülésének lehetséges eredménye, és az amerikai foglalkoztatottsági adatok lesznek. Elemzők szerint most még nem fognak változtatni az eszközvásárlási keret havi 85 milliárd dolláros keretösszegén.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – A WikiLeaks ismertette a lehallgató központok helyét, közöttük van Budapest is
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé a WikiLeaks, az egyik térképen Budapest is szerepel.
Olvass tovább »2014 márciusig valószínűleg nem változtat a FED a QE3 programon
Milyen hatása lesz az amerikai kormányzat leállásának? 2014 végén lehet leghamarabb számítani arra, hogy a Fed változtasson az alapkamaton, márciusig valószínűleg a QE programot sem fogják szűkíteni, nagy kérdés, hogy a Fed hogyan kalkulál a 16 napos kormányzati leállással kapcsolatban, ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Berlin szerint folytatni kell a transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalásokat, az ellenzék Snowden meghallgatását sürgeti
A német kormány szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) körül kialakult megfigyelési botrány ellenére folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról. A Bundestag rendkívüli ülésen tárgyal Angela Merkel kancellár mobiljának feltételezett megfigyeléséről, és ...
Olvass tovább »Obama tudott Angela Merkel mobiljának megfigyeléséről
Barack Obama amerikai elnök tudott arról, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyeli Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap az ügynökség egy magas rangú vezetőjére hivatkozva.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Merkel: súlyosan megrendült a bizalom
Súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség – szögezte le Angela Merkel német kancellár az Európai Unió állam- és kormányfői ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – The Guardian: az NSA 35 vezető külföldi politikus telefonjait hallgatta le
Harmincöt vezető külföldi politikus telefonhívásait hallgatta le az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Volt franciaországi titkosszolgálati vezető: Franciaország is kémkedik az amerikaiak után
Elképesztő naivitásról tanúskodik Bernard Squarcini, a francia belső hírszerzés (DCRI) volt vezetője szerint a francia kormány reakciója a Franciaországot érintő amerikai titkos adatgyűjtésről szóló sajtóértesülésekkel kapcsolatban, mivel állítása szerint „Franciaország is kémkedik az amerikaiak után”.
Olvass tovább »Japán befektetők szerint március előtt nem kezdődik el a Fed-program leépítése
Március előtt várhatóan nem kezd hozzá mennyiségi enyhítési ciklusának leépítéséhez az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) – jósolja a japán intézményi befektetők jelentős többsége az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felmérése szerint.
Olvass tovább »Nemzetközi botrány – Angela Merkel is a NSA célpontja volt?
Angela Merkel mobilját is lehallgathatták amerikai szolgálatok? A német hatóságok szerint előfordulhatott, hogy amerikai titkosszolgálatok lehallgatták Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács egy szóvivője vonakodott megerősíteni, hogy a múltban nem történt ilyen.
Olvass tovább »Figyelem: ma fontos számok – amerikai munkaerő-piaci statisztika, mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak száma, és a munkanélküliségi ráta jőn.
Ma ismerhetjük meg az átfogó amerikai munkaerő-piaci statisztikákat, a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak számát, és a munkanélküliségi rátát. Az amerikai kormányzat részleges leállása után végre jöhetnek az elmaradt gazdasági adatközlések és a vállalati gyorsjelentések.
Olvass tovább »Nem fogy a hamburger
Gyenge lett a McDonald’s szeptemberi forgalma. Visszaesett a McDonald’s éttermeinek bevétele, a szeptemberi adatok alapján mind az USA-ban, mind Európában csökkenés tapasztalható, bár a gyorsjelentés a várakozásokkal megegyező számokat hozott. A Philips árfolyama már 6 százalékot emelkedett.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Der Spiegel: az NSA a mexikói elnök levelezését is figyelte
Az informatikai hírszerzéssel foglalkozó amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feltörte a mexikói elnöki hivatal informatikai rendszerét és hozzáfért az államfő elektronikus leveleihez, a műveletet 2010-ben, Felipe Calderón hivatali idején hajtották végre – írta a Der Spiegel.
Olvass tovább »Megvan az időpont, november 15-én a Facebook után bevezetik a Twittert a New York-i tőzsdére
November 15-én bevezetik a Twittert a New York-i tőzsdére. A Facebook tőzsdére lépése óta a legnagyobb technológiai részvénykibocsátás lehet a Twitteré, amelynek révén 1 milliárd dollár értékben kíván tőkét bevonni a társaság a november 15-re tervezett akcióval – közölte Kovács Péter, ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Perel egy amerikai jogvédő szervezet
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) álláspontja szerint az amerikai kormány köteles értesíteni a terrorizmussal gyanúsított személyeket arról, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelte őket.
Olvass tovább »Az EU és Kanada aláírta a kereskedelmi megállapodást
Ünnepélyes keretek között, újságírók előtt írta alá pénteken Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Stephen Harper kanadai miniszterelnök az Európai Unió és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodást.
Olvass tovább »Amerikai adósságplafon – Londoni befektetői felmérés: az idén már nem kezdődik el a Fed-program leépítése
Az amerikai adósságplafon emelése kapcsán kialakult belpolitikai válság egyik eredménye várhatóan az lesz, hogy az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) az idén már nem kezd hozzá mennyiségi enyhítési ciklusának leépítéséhez – jósolja az amerikai kincstárjegyek japán intézményi befektetőinek nagy ...
Olvass tovább »Amerikai adósságplafon – Bár nagy volt a média felhajtás, a piaci reakciók jelzik, hogy senki nem várt csődöt
Londoni elemzők szerint a piaci reakciók jelzik, hogy senki nem várt csődöt. Az amerikai kormányzati zárlatot feloldó és az adósságlimit emelését lehetővé tévő washingtoni megállapodás lanyha csütörtöki piaci reakciója mutatta, hogy az amerikai államcsőd esélyét a piaci szereplők már az ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
