„Szemben a bukott baloldali kispártokkal, amelyek mindent, ami csak mozgatható volt, kiárusítottak, a Fidesz-kormány a nemzeti vagyon védelméért és visszaszerzéséért dolgozik” – így reagált a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MSZP frakcióvezető-helyetteségnek nyilatkozatára az E.ON gáztározóinak megvásárlásával kapcsolatban.
Olvass tovább »E.ON-gázüzletág – A DK is feljelentést tesz hűtlen kezelés gyanújával
Hűtlen kezelés gyanújával a Demokratikus Koalíció (DK) is feljelentést tesz az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt – közölte sajtótájékoztatóján csütörtökön Szombathelyen Varju László a párt országgyűlési képviselője, a DK elnökségi tagja.
Olvass tovább »Uniqa: befejeződött a Sunport Travel utasainak kártalanítása
Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították – közölte az Uniqa Biztosító Zrt. az MTI érdeklődésére ...
Olvass tovább »E.ON-gázüzletág – Jobbik: beigazolódott, hogy az állam feltűnően előnytelen szerződést kötött
A Jobbik szerint beigazolódott az a gyanú, hogy az állam feltűnően előnytelen szerződést kötött az E.ON földgázcégeinek visszavásárlásakor.
Olvass tovább »Zárolás – KKM: negyedmilliárd forintos intézkedés érintené a külképviseleteket
Több mint negyedmilliárd forintot zárolhatnak a külképviseletek igazgatásában – derül ki a külgazdasági és külügyminiszternek a parlament honlapján közzétett – szocialista képviselői kérdésre adott – válaszából.
Olvass tovább »Rekordalacsony hozam a 12 hónapos dkj-aukción
Rekordalacsony hozammal értékesített a meghirdetett összegben 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Olvass tovább »Ötéves mélyponton az euróövezeti infláció
Tovább csökkent, ötéves mélypontra esett júliusban az euróövezeti és az uniós fogyasztói árindex – közölte csütörtökön az Európai Uniós statisztikai intézete, az Eurostat.
Olvass tovább »A mai nap a GDP adatok napja Európában
A mai nap GDP adatoké. A kora reggeli francia adat stagnálásról számolt be a várt növekedéssel szemben. A német adat is csalódást okozott, 0,2%-os lett a visszaesés. A mai nap érkezik az eurózónára vonatkozó előzetes GDP adat is, melytől 0,7%-os ...
Olvass tovább »Rákapcsolt a magyar gazdaság
Az ipar dinamikus növekedése és az autógyártók húzzák fel a magyar gazdaságot, jól teljesített idén a mezőgazdaság is. Ezen a szinten valószínűleg nem tartható ez az ütem, fékeződés várható, külkereskedelmi partnereink csökkenő lendülete és az orosz szankciók is ezt erősítik.
Olvass tovább »NGM-államtitkár: az idei növekedés meghaladja a 3 százalékot
A magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben jóval a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) által korábban előre jelzett 2-2,3 százalékos növekedési érték felett van, és a bizalomindexek valamint a rendelésállományi adatok alapján az idei növekedés minden bizonnyal meghaladja a 3 százalékot – jelentette ...
Olvass tovább »Az ukrajnai krízisről, parlamenti képviseletről és Kárpátalja fejlesztéséről tárgyalt Orbán Viktor a KMKSZ vezetőivel
Európa, Magyarország és a kárpátaljai magyarság számára most a béke megteremtése a legfontosabb Ukrajnában – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőinek csütörtöki, budapesti megbeszélésén.
Olvass tovább »A lakáskiadás szabályaira figyelmeztet a NAV
A kiadó ingatlanok csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, a lakáskiadás szabályait azonban kevesen ismerik; pedig sok kellemetlenséget megúszhatnak a felek, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Olvass tovább »Vihar – Öt településen nincs áram Veszprém megyében
Hat villanyoszlop kidőlt Veszprémgalsa és Szentimrefalva között a viharos szélben, Apácatornán pedig a transzformátor hibásodott meg, és emiatt öt településen nincs áram – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Országos riasztás: viharok, jégeső és közel 20 fok különbség
Az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre a várható heves zivatarok, felhőszakadás, viharos szél, illetve a sok eső miatt. Három megyében tartós hőségre is figyelmeztetnek.
Olvass tovább »Jogszabályváltozások – Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni
Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek.
Olvass tovább »GDP – Londoni elemzők: kitarthatott a magyar gazdaság lendülete, később lassulás várható
Kitarthatott a második negyedévben is a magyar gazdaság erőteljes év eleji növekedési lendülete, de az év későbbi szakaszában már valószínű valamelyes lassulás – jósolták a csütörtökön esedékes első GDP-becslés ismertetése előtt londoni pénzügyi elemzők.
Olvass tovább »Felújítja a BKV a Combino villamosokat
Felújítják a 2006 óta Budapesten közlekedő Siemens Combino villamosokat, több fő alkatrészük is megújul – közölte a BKV szerdán az MTI megkeresésére.
Olvass tovább »A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei a 33. héten
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 13-án megtartott 33. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
Olvass tovább »Nokia – Öthavi többlet távolléti díjat kapnak a Nokia komáromi gyárából elbocsátott dolgozók
A Nokia Komáromban megszűnő gyárának alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak – tájékoztatta szerdán a gyár szakszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke az MTI-t .
Olvass tovább »KSH: 9,8 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene júniusban
Az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 9,8 százalékkal volt magasabb júniusban az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése növekedett, az épületeké 2,4, az egyéb építményeké 18,0 százalékkal – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Olvass tovább »Navracsics: 80 millió euró veszteséget okoznak az Oroszország elleni szankciók a magyar mezőgazdaságnak
Az Oroszország elleni szankciók éves szinten 80 millió euró veszteséget jelentenek a magyar mezőgazdasági exportnak – írta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter egy szerdai Twitter-bejegyzésében, hozzátéve: európai uniós kompenzációra van szükség.
Olvass tovább »E.ON-gázüzletág – Az Együtt-PM feljelentést tesz a megvásárlás miatt
Hűtlen illetve hanyag kezelés miatt feljelentést tesz az E.ON gázüzletágának MVM általi megvásárlása miatt Jávor Benedek, az Együtt-PM európai parlamenti képviselője a Központi Nyomozó Főügyészségen – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »Lassan talál magára a lakásépítés az elemzők szerint
Még nem kezdődött el a fellendülés az építőipari magánberuházások terén, az építőipari növekedés továbbra is elsősorban az állami infrastrukturális beruházásoknak köszönhető az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
Olvass tovább »A hőség miatt adott ki figyelmeztetést a román meteorológia
Országos figyelmeztetést adott ki szerdán a hőség miatt a román meteorológiai intézet, mivel a következő két napban a hőmérséklet sokhelyütt meghaladja a 35 fokot, helyenként pedig elérheti a 38 fokot.
Olvass tovább »Megkezdődött a magyar és a kínai haderők közötti stratégiai párbeszéd
Megkezdődött a magyar és a kínai haderők közötti stratégiai párbeszéd – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »NAV: a vendéglátósok többsége nem tartja be a szabályokat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó ellenőrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről. Volt olyan hely, amely még a harmadik ellenőrzésen is megbukott – írta a NAV szerdán az ...
Olvass tovább »2100 milliárd forintnyi kötvény szabadul fel a mai napon
2100 milliárd forintnyi „kéthetes kötvény” jár le a mai napon, nagy kérdés, hogy ebből az összegből mennyi áramlik át a „kéthetes betétbe”. A felszabaduló pénzek további elhelyezésétől függ, hogy enyhül-e a feszültség a forinton.
Olvass tovább »Enyhén nőtt a biztosítási piac az első fél évben
A biztosítási piac az első fél évben 1,25 százalékkal, 441,3 milliárd forintra bővült az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »KSH: több turista érkezett Budapestre az első fél évben
A budapesti kereskedelmi szálláshelyeken 1 millió 550 ezer vendég szállt meg az idei év első hat hónapjában, a tavalyinál 4,5 százalékkal több – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Közép-magyarországi tájékoztató című friss kiadványából.
Olvass tovább »A fővárosra elsőfokú, három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a MSZ
A hőség miatt négy megyére és a fővárosra elsőfokú, három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szerdára. Emellett több területen heves zivatarra, felhőszakadásra kell készülni. Késő este hidegfront érkezik.
Olvass tovább »Rontotta az FHB devizabetét-osztályzati besorolását a Moody’s
Rontotta az FHB hosszú futamidejű forint- és devizabetét osztályzati besorolását a Moody’s Investors Service hitelminősítő intézet.
Olvass tovább »Árfolyamgát – MNB: júniusban 1510 új szerződést kötöttek
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 júniusában 1510, míg 2012 áprilisa és 2014 júniusa között 178 262 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden a honlapján.
Olvass tovább »Önkormányzat 2014 – Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten
Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét – írta a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Döntésüket azzal indokolják, hogy az MSZP nem fogadta el azt ...
Olvass tovább »Devizahitelek- A végrehajtói kamara szerint tisztázásra szorul még a devizahiteles törvény néhány rendelkezése
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke szerint a júliusban elfogadott devizahiteles törvény néhány rendelkezése még tisztázásra szorul, de azok, akikre egyértelműen vonatkozik a jogszabály kérhetik a fizetésük letiltására vonatkozó végrehajtás felfüggesztését, és a kérelemnek a végrehajtók eleget tesznek.
Olvass tovább »A Seychelle-szigeteket is megjárt ingatlanokat zároltak a pénzügyi nyomozók
Egy szegedi férfi Seychelle-szigeteken átívelő üzletét leplezték le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói, aki megpróbálta kimenteni cége vagyontárgyai közül a társaság Balaton parti és szegedi ingatlanjait; ezért akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat – közölte az adóhatóság a honlapján.
Olvass tovább »Magyar bankokat minősített le a Moody’s
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody’s Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
