Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Olvass tovább »BMW-gyár – 20-30 százalékkal nőhetnek a lakásárak Debrecenben néhány éven belül
Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.
Olvass tovább »Illegális bevándorlás – Szakértő: a migránsok 85-90 százaléka gazdasági bevándorló
A migránsok 85-90 százaléka gazdasági bevándorló, csak 10-15 százalékuk valódi menekült – közölte Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton.
Olvass tovább »ITM: rekordszámú önkormányzat vesz részt az idei mobilitási héten
A forrás emelésének és az összehangoltabb felhívásnak köszönhetően rekordszámú önkormányzat vesz részt az idén az európai mobilitási héten – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton.
Olvass tovább »Első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben
Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a tartós hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Olvass tovább »Hitelminősítés – Javította az Erste Bank Hungary osztályzatait a Moody’s
Javította az Erste Bank Hungary (EBH) több osztályzatát a Moody’s Investors Service pénteken.
Olvass tovább »Javította eredményét és növelte nyereségét az első fél évben a Generali Csoport
Magasabb díjbevétel mellett javított üzleti eredményén és növelte a nyereségét az idei első fél évben a Generali Csoport – tájékoztatta pénteken a pénzintézet az MTI-t.
Olvass tovább »A Szanálási Alap visszafizette az MKB átszervezésére felvett hitelt
A Szanálási Alap lejárat előtt visszafizette az MKB Bank szanálásának finanszírozására felvett 45,5 milliárd forint és 166,9 millió euró összegű hitelét – tájékoztatta az MTI-t az Országos Betétbiztosítási Alap pénteken.
Olvass tovább »Új vezetők a Telenor Magyarországnál
Új vezérigazgatót, valamint pénzügyi, marketing és vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyetteseket neveztek ki a Telenor Magyarországnál.
Olvass tovább »Ügyvezetőváltás a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz élén
Ügyvezetőváltás történt a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz élén – tudatta a Lánchíd Rádió Kft. és a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Az iskolakezdési vásár már elkezdődött az Auchannál
Az Auchan áruházak tapasztalatai szerint sok család ugyan már július végén elkezdi a felkészülést az iskolakezdésre, de a többség inkább augusztus végére, a családi nyaralás utánra időzíti a beszerző körutat. Azoknak sem kell azonban aggódniuk, akik a legutolsó percekre hagyják ...
Olvass tovább »Bővítette termékportfólióját az Audi Győrben
Elindult az úgynevezett mild-hibrid technológiával készülő négyhengeres dízelmotorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-nél, ezzel a vállalat növelte motorgyártása termékkínálatát – tájékoztatta a győri székhelyű járműgyártó az MTI-t.
Olvass tovább »Egyszerűbben kérhető részletfizetés az adóhatóságtól
Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amihez egy kérelmet kell benyújtani – közölte a NAV az MTI-vel pénteken.
Olvass tovább »Változnak az ÁFA-szabályok, jöhet az utalvány-reneszánsz
Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok, ami azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlás-ösztönző eszközhöz.
Olvass tovább »Távozik az MNV vezérigazgatója
Augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Szivek Norbert, ezt a társaság megváltozott feladat- és hatáskörével indokolta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.
Olvass tovább »Piacbővülésre számít a Saldo új vezérigazgatója
Balogh Ákos jogászt, adótanácsadót bízta meg a Saldo Zrt. tulajdonosi testülete a társaság vezérigazgatói feladatainak ellátásával – tudatta a cég közleményben az MTI-vel. Az új vezető a következő időszakban a piac bővülésére számít, s a társaság legalább a piacbővüléssel megegyező ...
Olvass tovább »A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 2018.08.01
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a augusztus 1-én megtartott 31. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Technológiai cégek írják át az ingatlanpiac szabályait
Kevesebb irodaterületre lesz szükség a jövőben, a bevásárlóközpontoknak eseményorientálttá kell válniuk és a blokklánc térhódítására is fel kell készülni a kereskedelmi ingatlanok piacán a Deloitte elemzése szerint. Az ágazat hagyományos szereplőinek pedig meg kell barátkozniuk azzal, hogy a technológiai cégek ...
Olvass tovább »GKI: sokféleképpen hat a forint gyengülése a gazdaságra
A forint április vége óta bekövetkezett értékvesztése növeli az inflációt, a gazdaság versenyképességét azonban javíthatja, míg a költségvetésre többféleképpen is kihat, a jegybanknak pedig nyereséget hozhat – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a GKI Gazdaságkutató szerdán.
Olvass tovább »BMW-gyár – Debrecenben és térségében jelentős ingatlanfejlesztés várható
Debrecenben és térségében az új BMW-gyár létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál – közölte az Otthontérkép csoport szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »Emelkedett az üzemanyagok ára
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
Olvass tovább »Országszerte felhőszakadásra is figyelmeztetnek
A hőség mellett a felhőszakadás veszélye miatt is országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.
Olvass tovább »Vegyesen alakult a forint árfolyama
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: a svájci frankhoz képest kissé erősödött, de az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben gyengült.
Olvass tovább »Szerdán vásárolható meg utoljára a korlátlan utazást biztosító 60 napos Vakáció-bérlet
A diákok idén nyáron augusztus 1-jén vásárolhatják meg utoljára a 60 napos Vakáció-bérletet, ami érvényes diákigazolvánnyal együtt korlátlan utazást biztosít számukra másodosztályon a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán, és még gyorsvonati pótjegyet sem kell váltani hozzá – közölte ...
Olvass tovább »BMW-gyár – Német cég: Debrecen ideális helyszín
Debrecen – infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt – ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére – derült ki a cég keddi közleményéből.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – A Hospodárské Noviny Orbán Viktorról
Orbán Viktor, az európai vezető címmel közöl jegyzetet kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Olvass tovább »Tízmilliárdokat hozhat az államkasszának az online számlázás
Tízmilliárdokkal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer révén, a feketegazdaság elleni újabb eszközzel az áfacsalás lehetősége a minimálisra csökken, és tovább csökkenhet az adóelkerülők száma – mondta a Magyar Időknek Tállai András, aki szerint a pluszpénz ...
Olvass tovább »Jégeső, zivatar és forróság, másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
A tartós hőség miatt keddre is az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – A The Times Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről
Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről közölt összegzést hétfői számában a The Times. A brit napilap szerint a miniszterelnök kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban a jövő májusi európai parlamenti (EP-)választások előtt, amelyeket döntőnek nevezett a keresztény Európa ...
Olvass tovább »Bezártak egy nőt a napon álló autójába
Eljárást indított a rendőrség egy férfi ellen, aki egy napon álló autóba bezárt egy nőt Verőcén – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Olvass tovább »Megint drágul a benzin és gázolaj is
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Olvass tovább »Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos
Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »A befektetők javára módosul a SZIT törvény
Az Országgyűlés július 20-án elfogadta és jelenleg kihirdetésre vár az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amely a piaci igényeknek megfelelően módosít a SZIT törvényen, ezáltal vonzóbbá téve ezt a befektetési formát, így várhatóan még több társaság dönt majd a SZIT-té ...
Olvass tovább »Az Elmű-Émász csoport megkapta az első energiatárolói engedélyt
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jóváhagyta az első magyarországi energiatárolói engedélyt, amelyet az Elmű-Émász csoport egyik tagvállalata, az Elmű-Émász Energiatároló Kft. szerzett meg – közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Olvass tovább »Az idén várhatóan 18 ezer új lakás épül
Kedvezően alakult az idén az első félévben épített új lakások száma (6517), ez az adat ugyanis alátámasztja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) éves várakozását, amely szerint 2018-ban az újonnan épített lakások száma elérheti a 18 ezret a tavalyi 15 ...
Olvass tovább »Még egy hét hőség, jövő hét elején várható enyhülés
Jövő hét elején enyhülhet a hőség – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán, megjegyezve: igazából az a rendkívüli, hogy ezen a nyáron eddig még nem volt ilyen meleg Magyarországon.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
