A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Olvass tovább »Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport
Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
Olvass tovább »Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását
Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait – közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Mennyibe kerül kft.-t alapítani?
Egy vállalkozás beindítása során először el kell döntened, milyen módon szeretnéd a tevékenységedet elkezdeni vagy folytatni: egyéni vállalkozóként, esetleg gazdasági társaság, például kft alapításával. A kft. vagy korlátolt felelősségű társaság, nevéből adódóan elsősorban akkor hasznos, ha többen vágtok bele a ...
Olvass tovább »MNB: a szlovák jegybank is felfüggesztette a NOVIS Biztosító termékeinek forgalmazását
Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését; az intézkedés a biztosító működésének valamennyi tagállamát érinti – közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Olvass tovább »MNB: célzottan folytatódik a hiteltörlesztési moratórium
A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Koronavírus – Operatív törzs: az új szigorú szabályok a vírus terjedésének meggátolását szolgálják
A hétfőtől életbe léptetett új védelmi intézkedési szigorú szabályok a koronavírus terjedésének meggátolását szolgálják – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Nemzetközi forintkötvényt bocsátott ki a beruházási bank
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) 15 milliárd forintos (41,6 millió eurós) forintban denominált hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett középlejáratú banki kötvény (kbk) programjában – közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Hárman meghaltak, 876-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt három krónikus beteg, és újabb 876 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Olvass tovább »2020-09-21 napi árfolyam jelentés
Erősödött a forint ma reggelre
Olvass tovább »Fél évvel meghosszabbítják a hitelmoratóriumot! Milyen hatása lesz ennek egy lakáshitelre?
Orbán Viktor miniszterelnök szombati bejelentése alapján az arra leginkább rászorulók részére a törlesztés szüneteltetését fél évvel meghosszabbítják. Vagyis a válság miatt leginkább veszélybe került adósoknak várhatóan 2021. júliusáig nem szükséges a hitelük törlesztőrészletét megfizetniük.
Olvass tovább »Nyáron bepótolta idei lemaradását a hazai használtautó-piac
Az idei év első nyolc hónapjában a DataHouse adatai szerint több mint 511 ezer használt autó cserélt gazdát belföldön, ami a tavalyi rekordévben tapasztalt 527 ezerhez képest mindössze 3 százalékos elmaradást jelent.
Olvass tovább »Heti makronaptár – Kamatdöntés és Inflációs jelentés jelenik meg a jövő héten
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése és a szeptemberi Inflációs jelentés publikálása lesz, más statisztikai adat nem jelenik meg.
Olvass tovább »Nyolcan meghaltak, 1070-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Olvass tovább »Orbán: hat hónappal meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot
A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, bejelentve, hogy a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot – bizonyos társadalmi csoportok esetében – 2021. január 1-jétől további ...
Olvass tovább »Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2020.09.19
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Operatív törzs: készen állnak a járvány további terjedését korlátok között tartani
Készen állunk arra, hogy a koronavírus-járvány további terjedését korlátok között tartsuk – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati online sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »2020-09-19 napi árfolyam jelentés
Gyengült a forint ma reggelre
Olvass tovább »Hatan meghaltak, 809-cel nőtt a fertőzöttek száma
Elhunyt hat krónikus beteg, és újabb 809 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Olvass tovább »Árulkodtak a bankok, milyen moratóriumot látnának szívesen 2021-től
Több pénzintézet szerint is szűkíteni kellene, hogy mely ügyfelek maradhatnak a moratóriumban.
Olvass tovább »Erősödött a forint késő délután
Erősödött a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
Olvass tovább »Fidelity: Befektetés a jövőbeli konnektivitásba, avagy a jogi szabályozás és a Big Tech
A Bigh Tech szegmens előtt álló két fő szabályozási témakör a versenyvédelem és a felhasználók személyes adatainak védelme. A Fidelity International szerint a versenyvédelmi (antitröszt) jogszabályok végső soron akár javíthatják is az internetes ágazaton belüli versenyt, aminek következtében bővülhet a ...
Olvass tovább »Egyre féltettebb vagyontárggyá válik a kerékpár
A felnőtt lakosság ötöde fedezte fel magának a kerékpározás előnyeit a koronavírus első, tavaszi hulláma idején. A honi „biciklihelyzet” feltérképezését segíti a Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív felmérése, melyből az is kiderül, hogy bár félelem vagy szükség szülte a használatot, sokan ...
Olvass tovább »Mérsékelte idei német GDP-csökkenési előrejelzését a BDI
A német gazdaság a második negyedévben túljutott a válság mélypontján, a harmadik negyedévben már megindult a korrekció, a bruttó hazai termék (GDP) idei csökkenése ezért kisebb lesz a korábban jelzettnél, a krízis előtti szint elérésére azonban legkorábban 2022-ben lát lehetőséget ...
Olvass tovább »Amundi Alapkezelő: októberben határozottan lassulhat az infláció
Szeptemberben még nem számít inflációs fordulatra Magyarországon, októbertől viszont már a fogyasztói árak emelkedésének látványos lassulását várja az Amundi Alapkezelő Zrt.
Olvass tovább »Most ne számítsunk béremelésre
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt ...
Olvass tovább »Hatan meghaltak, 941-gyel nőtt a fertőzöttek száma
Elhunyt hat idős, krónikus beteg, és újabb 941 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Olvass tovább »2020-09-18 napi árfolyam jelentés
Gyengült a forint ma reggelre
Olvass tovább »Budapesten mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak.
Olvass tovább »Több mint kilencven százalékkal csökkent szeptemberben a légi utasforgalom Ferihegyen
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
Olvass tovább »Orbán: Európa ma Közép-Európában épül
Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) átadásán. Kijelentette: a járványtól függetlenül az országoknak működniük kell.
Olvass tovább »Kilencen meghaltak, 710-zel nőtt a fertőzöttek száma
Elhunyt kilenc krónikus beteg, és újabb 710 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Olvass tovább »2020-09-17 napi árfolyam jelentés
Erősödött a forint ma reggelre
Olvass tovább »A német kormány kockázatos területnek minősítette Budapestet
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatos területnek minősítette Budapestet szerdán a német kormány.
Olvass tovább »Zivatarokkal érkezik a hidegfront
Az érkező hidegfront hatására az ország nagy részén zivatarokra kell készülni csütörtökön, helyenként viszont még 30 Celsius-fok körüli meleg is lehet.
Olvass tovább »Többen megfertőződtek egy nyíregyházi idősotthonban
Többen megfertőződtek koronavírussal a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthonban, a szerdán a helyszínre vezényelt járványügyi bevetési egység megkezdte az intézmény fertőtlenítését.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
