Ismét 10% közelében a boltos mínusz a kasszaadatok alapján. Elesett az élelmiszeres piac is. Az áprilisi nyitás előtt pedig maguk alá zuhantak a bezárt iparcikkes boltok. A benzint viszont vesszük nagyon, de csak visszatornázzuk a korábbi esést.
A heti monitoros statisztika szerint március 11 és április 9 között 9,4%-kal csökkent az előző évihez képest a hagyományos boltok bevétele az online kasszaadatok alapján (ebben a webáruházak nincsennek benne). És mindez egy olyan időszakhoz képest történt, amikor – 2020-ban – március 18-tól 15 óráig lehettek csak nyitva az iparcikkes boltok, 28-tól pedig be kellett zárniuk. Volt zuhé emiatt már akkor is, most pedig ehhez képest csúszott még lejjebb a boltos világ. Most március 8-tól kellett bezárni, tehát a két boltzár szépen egymásra rakódott a statisztika mutatóiban is. A mínusz irányában.
A statek mutatóját még lejjebb tolja majd a mennyiségi adatban (volumenben) a drágulás, egy 3% körüli léptékkel. A web ugyan húzhatja felfelé a volumen mutatóját (2020 áprilisában a boltzáras hónapban ez többlet 6% volt), de hát így is méretes esés lesz majd a márciusi statisztikában. És az áprilisiban is:
heti monitoros bontás | havi bontás üzlettípusok | változás | |||
TEÁOR (3 jegy) | TEÁOR (4 jegy) | február 19 március 19 | február 26 március 26 | március 4
április 2 |
márc 11 április 9 |
boltos összesen | -10,1% ↓ | -7,9% ↓ | -3,4% ↓ | -9,4% | |
KSH, heti monitor, érték: folyóár, online kasszaadatok, hagyományos boltok (webáruház nélkül), TEÁOR 3 (heti) és 4 számjegyű (havi) bontások összevetésével |
A húsvéti nagybevásárlás (2020-ban éppen a mért időszak utáni napokra esett, 2021-ben április első hétvégéjére) nem hozott túl sokat a boltosok konyhájára egyik esztendőben sem, hallgattak a vásárlók a járványügyesek intelmeire, sőt. Ehhez az 5%-os mínuszhoz is hozzáadódik az élelmiszerek drágulása a volumen mutatóban.
A hagyományos iparcikkes boltos kör még mélyebbre zuhant, nem véletlen a sok bezárt üzlet. Egyes áruterületeken kétharmados volt a zuhanás.
A tankolás nagyon ment, de drágultak az üzemanyagok is, így végül annyi történt, hogy a 2020 második negyedévében kiesett 20% körüli üzemanyag vásárlásokat most visszatornázták az autósok. Hiába, ha ingyenes a parkolás:
heti monitoros
bontás |
üzlettípusokkal bővített havi bontás | változás | |||
TEÁOR (3 jegy) | TEÁOR (4 jegy) | február 19 március 19 | február 26 március 26 | március 4 április 2 | márc 11
április 9 |
nem szakosodott
vegyes |
élelmiszer jellegű vegyes, iparcikk jellegű vegyes | -3,9% | -0,8% | +4,9 | -5,2% |
élelmiszer, ital,
dohányáru |
zöldség, gyümölcs, hús-, húskészítmény, hal, kenyér-, pékáru-, édesség-, ital, dohányáru, egyéb élelmiszer | -2,4% | +1% | +6,8% | +0,2% |
üzemanyag | üzemanyag | +7,7% | +17,5% | +28% | +36,2% |
egyéb háztartási
cikk |
textil, vasáru, festék, üveg, szőnyeg, fal-, padlóburkoló, villamos háztartási készülék, bútor, világítási eszköz | -39,9% | +48,8% | -56% | -62,6% |
kulturális,
szabadidős cikk |
könyv, újság, papíráru, zene-, videofelvétel, sportszer, játék | -28,9% | +30,7% | -31% | -31,3 |
egyéb, máshova
nem sorolt áru |
ruházat, lábbeli, bőráru, (gyógyszer), gyógyászati termék, illatszer, dísznövény, állateledel, óra-, ékszer, foto-, optika, ajándékozási cikk, műtárgy, használt cikk | -25% | -24% | -24% | -22,7% |
gyógyszer | gyógyszer | -24,4% | -25,1% | -22% | -24,7% |
KSH, heti monitor, érték: folyóár, online kasszaadatok, hagyományos boltok (webáruház nélkül), TEÁOR 3 (heti) és 4 számjegyű (havi) bontások összevetésével |