Biden: Obama nem blöfföl Iránnal

Barack Obama amerikai elnök nem blöfföl, amikor azt állítja: végszükség esetén kész katonai erőt alkalmazni annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson – jelentette ki Joe Biden amerikai alelnök hétfőn Washingtonban a legbefolyásosabb amerikai Izrael-barát lobbiszervezet éves konferenciáján.

Az alelnök az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) elnevezésű szervezet tanácskozásán hangoztatta, hogy Washington még mindig a diplomáciai megoldás híve, de – mint fogalmazott – annak a lehetőségnek az „ablaka” már záródik. Ugyanakkor óva intett az elhamarkodott fellépéstől és rámutatott, hogy a katonai beavatkozás előtt minden más lehetőséget ki kell meríteni, és ahhoz előzetesen el kell nyerni a nemzetközi közösség támogatását.
Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak érdekében áll Izrael védelme és hogy a zsidó állam legitimitásának kérdéséről Washington nem hajlandó tárgyalni.
„A szavak önmagukban nem állítják meg Iránt. A szankciók nem állítják meg Iránt. A szankciókat világos és hiteles katonai fenyegetéssel kell párosítani” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az AIPAC-tanácskozáshoz intézett videóüzenetében.
Az izraeli kormányfő szerint Teherán csak arra használja a nemzetközi tárgyalásokat, hogy időt nyerjen nukleáris programjának folytatásához.
Netanjahu ígéretet tett rá, hogy az elkövetkező napokban, a koalíciós egyeztetések nehézsége ellenére is, megalakítja „erős és stabil” új kormányát, amely „meleg fogadtatásban” részesíti majd Izraelben Barack Obama elnököt.
Barack Obama a tervek szerint március 20. és 22. között látogat majd el Jeruzsálembe és Rámalláhba. Elnöki minőségében először keresi fel Izraelt. (MTI)

Scroll To Top