BÉT – Szakértő: romló nemzetközi hangulatban is pluszos zárás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,24 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 19 585,15 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte, hogy a BÉT a romló nemzetközi piaci hangulatban is megőrizte a stabilitását pénteken, mindezt azután, hogy egész héten felülteljesítő volt.
Míg az európai tőzsdéket napon belül lefelé csúszás jellemezte pénteken, addig a BÉT a nap eleji esésből felállt, és pluszban tudott zárni – fejtette ki.
Az üzletkötő pozitívnak értékelte, hogy az OTP árfolyama – az egész heti jelentős emelkedés után – magas szinten maradt pénteken is, a nap közben tapasztalt eladási hullámok ellenére is. Véleménye szerint a többi blue chip szintén szépen teljesített.
A Mol ára nem változott, 18 900 forinton zárta a kereskedést, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Az OTP 15 forinttal, 0,32 százalékkal 4670 forintra erősödött, 6,5 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 407 forintra nőtt, forgalma 922 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 395 forinttal, 1,07 százalékkal 37 450 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 644,8 millió forintos forgalom mellett 185 forinttal, 1,01 százalékkal 18 485 forintra nőtt.
A BUMIX 1062,15 ponton zárt pénteken, ez 5,32 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken a búza ára egy határidőre csökkent, a takarmánykukorica és a napraforgó árfolyamok nem változtak.
A malmi búza ára augusztusra 400 forinttal 57 000 forintra csökkent. A többi határidőre nem változott a jegyzés: a márciusi és a májusi árfolyam egyaránt 69 000 forinton, a szeptemberi 58 000 forinton áll.
A takarmánykukorica márciusra változatlanul 65 000 forintba, májusra 66 000 forintba, novemberre 52 000 forintba kerül.
A nagy olajtartalmú napraforgómag márciusi árfolyama 136 000 forint, októberi határidőre 130 000 forinton áll a jegyzés.

Forrás: MTI

Scroll To Top