Banki fogyasztóvédelmitörvény-javaslatot dolgoz ki a Jobbik

A Jobbik átfogó banki fogyasztóvédelmitörvény-javaslatcsomagot dolgoz ki a nyáron, amelynek részeként szankciókat kezdeményeznének a banki túlkapások ellen.

Erről Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője beszélt szerdán Budapesten újságíróknak. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes pénzintézetek a bankadó után a tranzakciós díjat is teljes mértékben ügyfeleikre hárítják.
Hangsúlyozta, a Jobbik azért készít átfogó fogyasztóvédelmi csomagot a nyáron, mert azt tapasztalják, hogy sem a kormány, sem a bankfelügyelet nem tud gátat szabni a pénzintézetek „nyerészkedésének”.
A párt maximalizálná a sárgacsekkek bankon keresztüli befizetésének díját, emellett megtiltaná a hiteltörlesztések továbbterhelését, és rögzítené a készpénzfelvétel legmagasabb költségét is – fejtette ki Z. Kárpát Dániel.
A jobbikos képviselő szerint a bankok szankcionálásának szabályait is ki akarják dolgozni. Erre azért van szükség, hogy a pénzintézetek ne halmozhassanak fel ismét extraprofitot a tisztességesen fizető ügyfelek pénzén – mondta.
A magyar gazdaság érdekében gátat kell szabni a bankrendszer túlkapásainak – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, hozzátéve, hogy a Jobbik olyan tisztességes bankrendszert támogat, amely segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat.
Sajtóhírekre hivatkozva a képviselő azért is bírálta a kormányzatot, amiért egyes minisztériumok még az idén is külön juttatásként törlesztették magasan fizetett tisztségviselőik banki költségeit.(MTI)

Scroll To Top