Augusztus 20. – A Balatonnál ne várd a tűzijátékot, de a budapesti tűzijátékot nem veszélyezteti semmi

A Balatonnál elmaradnak a tűzijátékok. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ra tervezett központi tűzijátékok. A jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi – jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután Budapesten.

Az államtitkár, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány az operatív törzs döntése nyomán az emberek biztonsága és a vagyoni kár elkerülése érdekében lemondta a hat balatoni helyszínre – Siófokra, Balatonlellére, Zamárdiba, Keszthelyre, Zánkára és Balatonfüredre – tervezett tűzijátékot.
A helyi önkormányzatoknak is azt javasolják, hogy az általuk szervezett tűzijátékot is csak megfelelő időjárási körülmények mellett tartsák meg – tette hozzá.
Balatoni Monika arra is kitért: a jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi. Kérdésre válaszolva hozzátette: 18-19 óra között lesznek olyan adatok, amelyek alapján biztosan el lehet dönteni, megtartható-e a tűzijáték a fővárosban.
Közlése szerint a Balatonon jelenleg másodfokú viharjelzés van érvényben, a jelentős széllökések ott továbbra sem csökkennek, sőt óránkénti 60-80 kilométeres széllökések is előfordulnak.
A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint folyamatosan erős széllökések várhatók, amelyek erőssége akár a 90 kilométert is elérheti, ezért a kijelölt biztonsági zónán belül nem tudják garantálni a biztonságos kivitelezést.
Balatoni Monika tájékoztatása szerint több balatoni helyszínen megrongálódtak a tűzijátékbombák, így már a technikai kivitelezés sem biztonságos.    Az uszályokat, amelyekről szintén rakétákat lőttek volna fel, az erős szél miatt nem engedi ki a siófoki kikötőből a Balatoni Hajózási Zrt. A többi balatoni programot megtartják, mert a szél azokat nem befolyásolja – fűzte hozzá.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az M7-es autópályán a főváros irányában fokozott forgalomra számítanak már délután is. A katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ folyamatos tájékoztatást ad a forgalmi és időjárási helyzetről, a kormányzat pedig az augusztus20.kormany.hu weboldalon.(MTI)

Scroll To Top