A paksi atomerőműben nincs sürgős biztonsági tennivaló

A paksi atomerőműben nincs sürgős biztonsági tennivaló, a 10 éves cselekvési programnak megfelelően hajtják végre a biztonságtechnikai feladatokat – mondta az MTI-nek az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a Pannon Egyetemen az Atomenergiáról – mindenkinek címmel megrendezett regionális ismeretterjesztő konferencián csütörtökön.

Rónaky József elmondta: tízévente végeznek nagy, átfogó ellenőrzéseket a paksi atomerőműnél, aminek során nemcsak azt vizsgálják meg, hogy az erőmű megfelel-e a hatósági követelményeknek, hanem a biztonságtechnikai megoldásokban  időközben bekövetkezett változásokat, újításokat, ajánlásokat is figyelembe veszik. Legutóbb 2008-ban végeztek ilyen ellenőrzést, és meghatározták a következő tíz évre a teendőket.
Nagy, sürgős biztonsági beavatkozásokra nincs szükség, a tízéves program szerint kell haladniuk a biztonsági intézkedéseknek – összegezte a főigazgató.
Hozzátette: a 2008-as felülvizsgálatot követően 2011-ben a fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset után újabb követte, ez azt az eredményt hozta, hogy a paksi jól működő, biztonságos erőmű. Ugyanakkor a Fukusimában szerzett tapasztalatokat felhasználják a magyar atomerőmű még biztonságosabbá tételéhez.
Ilyen tanulság például, hogy ha egy helyszínen több erőművi blokkal egyidejűleg történik valami, akkor azt a személyzet már nagyon nehezen tudja kezelni; a magyar erőművet is meg kell erősíteni eszközökkel, berendezésekkel és humán oldalról, ilyen esetre felkészülve – magyarázta a főigazgató.
Megnyitó beszédében ismertette: 12. alkalommal rendeznek ismeretterjesztő konferenciát, hogy elősegítsék az energia, azon belül is az atomenergia használatról folyó társadalmi vitát.
Emlékeztetett, politikai döntés van arról, hogy a paksi atomerőmű telephelyén két új blokk épüljön, most már csak a gazdasági döntés van hátra. Ezért is fontos, hogy beszéljünk az atomenergiáról – tette hozzá.
Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora a konferenciára érkezett mintegy 150 középiskolai diák figyelmét arra hívta fel, hogy a műszaki és tudományos pályákról egyre kevesebb szakember kerül ki, holott a gazdasági szereplőknek szükségük lenne ilyen képzettséggel bíró fiatalokra; ezért azt javasolta, forduljanak a biztos megélhetést, karriert kínáló műszaki és tudományos képzések felé.
Vincze Árpád, az OAH főosztályvezetője a környezetből érkező természetes és mesterséges sugárzásokról beszélt előadásában. Elmondta: globálisan a sugárzások 20 százaléka természetes, míg 80 százaléka mesterséges forrásból érkezik; a mesterségek sugárzások 98 százaléka orvosi diagnosztika során ér bennünket, a maradék két százalékon osztozik az atomenergia egyéb alkalmazása, az atomkísérletek és a nukleáris balestek.
Fichtinger Gyula, az OAH főigazgató-helyettese az atomerőművek biztonságát ismertette a konferencián: az erre vonatkozó jogszabályokat, nemzetközi ajánlásokat, a hatósági engedélyezés és ellenőrzés folyamatát, az erőművekben alkalmazott biztonsági eszközöket, technikákat. Szólt arról, hogy nemzetközi felmérések szerint a paksi erőmű megfelel a hasonló korú és típusú, nyugat-európai erőművek állapotának. (MTI)

Scroll To Top