A magyarok 67%-a 30 ezer forintnál is kevesebbet költ idén karácsonyra

Az infláció hatása erősen befolyásolja idén az ajándékokra szánt keretet: a megkérdezettek 53%-a nyilatkozott úgy, hogy kevesebbet költ idén ajándékra, mint szeretne, 33% ugyanakkor az áremeléseknek köszönhetően valószínűleg többet – derült ki a MediaMarkt friss, magyarok körében végzett reprezentatív kutatásából. Az ajándék értéke mindemellett kevésbé tűnik fontosnak, apróbb, személyesebb ajándékokat, meglepetéseket jobban szeretünk adni és kapni is.

Ajándékozunk, amikor csak tehetjük

Bármilyen ünnepről legyen is szó, nagyon elenyésző azon családok száma, akik semmilyen alkalomból, soha nem ajándékoznak (4-5%). Az Opinio Institute MediaMarkt felkérésére készített kutatásából az is kiderült, hogy az ajándékozási kedv nem függ az iskolai végzettségtől, a lakóhely típusától vagy a régiótól, a nemtől viszont igen. A nők nagyobb arányban, közel 80%-ban nyilatkoztak úgy, hogy szoktak ajándékozni a családjukban, mint a férfiak, akiknél ez csupán 70% volt. Utóbbiaknál ugyanakkor többször előfordul, hogy csak különleges alkalmakkor lepik meg szeretteiket. A válaszadók háromnegyede gondolja úgy, hogy idén is fog ajándékozni, további 12% pedig, hogy fog, de csak a gyerekeknek. A lakosság mindössze 9%-a biztos abban, hogy nem fog ajándék kerülni a fa alá, további 15% pedig még nem döntötte el.

Idén lehet, hogy a kevesebb is több

Az idei év várhatóan szegényesebb lesz ajándékozás szempontjából. A megkérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy kevesebbet költ idén ajándékra, mint szeretne, ebből a nők közel 60%-ot, a férfiak 48%-ot tesznek ki. De sokan vannak olyanok is (33%), akik szerint ugyanannyi ajándék vásárlása, az árak emelkedése miatt többe fog kerülni, mint tavaly ilyenkor. A felmérés szerint a lakosság 67%-a 30 ezer forintnál is kevesebbet költ ajándékokra, ebből a kistelepülésen élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál is jóval kevesebbet, 10 ezer forint alatti összeget tudnak erre a célra szánni. A diplomások közel negyede 30-50 ezer, másik negyede még többet, 50-100 ezer forint között tervez költeni. Akik nem ajándékoznak, ott az a családi megegyezés, hogy az együttlét a fontosabb, nem az ajándék (56%), de jelentős azok aránya is, akik anyagi okokat jelöltek meg az ajándékozás elhagyására (40%). Megjelennek ugyanakkor a fenntarthatósági szempontok is, a nem ajándékozó válaszadók negyede nem akar újabb tárgyakat halmozni.

Személyes dolgokat szeretünk adni és kapni is

Szerencsére még mindig jobban számít nekünk az ünnepek meghittsége, mint az ajándék, és annak értéke. Ezt mutatja az is, hogy a válaszadók kétharmada udvariasan hallgat, ha olyan ajándékot kap, amire nincs szüksége, vagy nem tetszik neki, mert nem szeretné megbántani az ajándékozót. Körülbelül a válaszadók ötöde lecsökkenti ennek kockázatát, azzal, hogy előre megbeszélik, ki mit fog kapni. Saját kezűleg kevesen készítenek ajándékot (4%), viszont jól ismerik azokat, akinek kedveskedni szeretnének, és igyekeznek azt választani, amire igazán vágynak (38%). Az idősebbeknél még magasabb ez az arány (46%). Emellett sokan praktikussági szempontokat helyeznek előtérbe, és többnyire olyan tárgyat szeretnek venni, amire a másiknak szüksége van (36%). Ezt a választ az átlagnál jóval magasabb arányban (44%) a 20-29 közötti korosztályban jelölték meg.

A legtöbben a személyes dolgoknak, apróságoknak örülnek (49%), a nők valamivel magasabb arányban (55%), mint a férfiak (42%). A fiatalabbak a személyes ajándékok mellett kifejezetten szeretik a meglepetéseket is, akkor is, ha az esetleg olyan, amire nincs szükségük. A középkorúak praktikusabb gondolkozásúak: inkább szeretik megbeszélni, mi legyen az ajándék. A válaszadók ötöde kimondottan szereti, ha konyhai, háztartási eszközöket kap, ez a válasz a 20-29 korosztályban volt a legnépszerűbb.

„Egészen frissek a tapasztalataink a témában, hiszen az elmúlt hónap már javában az ajándékkeresgélésről szólt az áruházainkban. A vásárlók többsége határozott elképzeléssel jön. Pontosan tudja, mi az az okos eszköz, kiegészítő, esetleg konyhai kisgép, amit keres, vagy eleve közösen jönnek kiválasztani azzal, akinek szánják, nehogy mellé nyúljanak. Különösen igaz ez a nagyobb értékű termékek esetében. Ha mégis megtörténne, hogy nem jó ajándékot választanak, szerencsére január végéig lehetőségük van visszahozni, kicserélni a terméket, ha bontatlan a csomagolás és megvan a blokk.” – kommenteli a kutatás eredményeit Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója.

Még mindig szeretünk személyesen vásárolni

Az ajándékok keresgélése tekintetében egyértelműen az online böngészés van előtérben. A férfiak és a középkorúak az átlagot meghaladó mértékben jelezték, hogy nem csak online választanak, de úgy is rendelik meg a termékeket. Nem elhanyagolható ugyanakkor a személyes beszerzés sem: a válaszadók közel egynegyede továbbra is szeret körülnézni, és az üzletekben, nagyobb bevásárlóközpontokban beszerezni az ajándékokat. A kisebb-nagyobb műszaki cikkek gyakran szerepelnek az ajándék lehetőségek között, 63% nyilatkozott úgy, hogy szokott elektronikus cikkekben is gondolkodni karácsonyi ajándéknak. A férfiaknál valamivel nagyobb ez az arány, mint a nők esetében, illetve minimálisan a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre is igaz az, hogy nagyobb valószínűséggel vásárolnak műszaki cikket ajándékba. „Nagyon jól sikerült az idei novemberünk, ami feltehetően annak is köszönhető, hogy sokan előre hozták a karácsonyi ajándékok vásárlását és kihasználták az egész hónapot felölelő, időszakos ajánlatainkat. Bár természetesen érezhető volt, hogy a vásárlók jobban megfontolják, hogy mire, mennyit költenek, ez a tudatosság azonban nem feltétlenül az olcsóbb termékek, hanem kategórián belül a legjobb ár-érték arányú, nagy gépek esetében az energiatakarékosabb választásokat jelentette, amire beruházásként is tekinthettek.” – tette hozzá Szilágyi Gábor.

A MediaMarkt felkérésére az Opinio Institute közvéleménykutató cég által végzett reprezentatív kutatás telefonos applikáció segítségével, több 1000 ember bevonásával készült a 15-59 éves magyar lakosság körében, november utolsó hetében.

Scroll To Top