Indexemelkedéssel, rekordszinten nyitottak pénteken az amerikai értékpapírpiacok, köszönhetően a válság kezdete óta legalacsonyabb októberi munkanélküliségi rátának.
A DJIA-30 index 0,40 százalékkal, az S&P-500 index 0,49 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,45 százalékkal emelkedett a kezdéskor.
A DJIA index több mint 1 százalékos, az S&P index másfél százalékos, a Nasdaq index 3 százalékos nyereséget halmozott már fel a héten a várakozáson felüli harmadik negyedévi vállalati eredménybeszámolóknak köszönhetően.
A pénteki pozitív lendületet a nyitás előtt publikált kedvező októberi foglalkoztatási adatoknak tulajdonítják tőzsdei elemzők. A foglalkoztatás a vártnál nagyobb mértékben nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig a koronaválság kezdte óta a legalacsonyabbra csökkent.
Az olaj ára emelkedett pénteken. Az OPEC+ csütörtöki döntése alapján az eredeti terveknek megfelelően napi 400 ezer hordóval fogja növelni termelését decemberben annak ellenére is, hogy a nagyobb olajfelhasználó országok ennél nagyobb növelést szerettek volna kicsikarni. Az olaj ára azonban ezzel együtt is mintegy háromszázalékos veszteségben jár a hét eleje óta. Az árcsökkenést az amerikai készletek növekedése idézte elő.
Az arany spot ára 0,62 százalékkal áll magasabban unciánként 1802,87 dolláron, az eurót 0,20 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1531 dolláron.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
