Árvíz – Folyamatosan kapcsolja vissza az Elmű a fogyasztókat

Az árvíz miatt mintegy 2200 fogyasztónál kellett kikapcsolni az áramot az Elmű szolgáltatási területén, ebből eddig csaknem 1600 háztartást kapcsoltak vissza a hálózatba – mondta Hans-Günter Hogg, az Elmű-Émász igazgatósági tagja szerdán Budapesten, az energiainfo.hu szakportál sajtóbeszélgetésén.

Annál a mintegy 600 fogyasztónál, ahol nincs visszaállítva a szolgáltatás, még víz alatt vannak a mérők, vagy a szakemberek még nem tudták ellenőrizni a berendezéseket, illetve a fogyasztók még nem kérték a visszakapcsolást.
Az árvíz az Elmű szolgáltatási területén 23 települést érintett, köztük a fővárost.
Ahol lehetőség volt rá, aggregátorok üzembe állításával sikerült az áramszolgáltatást fenntartani, így Budapest III. kerületében a Római-parton 190, Szentendrén pedig 45 fogyasztó kikapcsolását el lehetett kerülni – közölte Hans-Günter Hogg.
Az árvíz ideje alatt az Elmű-Émász rendszeres kapcsolatot tartott a védelmi szervekkel, és a társaságcsoport 50-60 szakembere folyamatosan dolgozott az érintett területen.
A visszakapcsolásnál a fogyasztóknak szakemberrel kellett, illetve kell ellenőriztetniük az áramhálózatot és elektromos eszközeiket, majd kérniük kell a visszakapcsolást.
Az ingatlan visszakapcsolása előtt az Elmű szerelői ellenőrzik a mérőket, és szükség szerint kicserélik ezeket. Az ellenőrzés és a mérőcsere a fogyasztók részére díjtalan.
A társaságcsoport központi berendezéseiben, nagy értékű eszközeiben nem keletkeztek komoly károk. Hans-Günter Hogg az árvízi károk elhárításának költségeiről azt mondta: körülbelül 500 mérőt kell kicserélni, ez mintegy 7,5 millió forintba kerül. Emellett el kell végezni az árvíz utáni karbantartási, takarítási munkákat.
Az Elmű szerdán közleményben ismertette, hogy a soroksári alállomásból induló kábeleken, amelyeknek a dél-pesti térség energiaellátásában van fontos szerepük, kettős zárlat következett be, emiatt pedig Soroksár és Csepel térségében fennakadások voltak az áramszolgáltatásban.
Boross Norbert, az Elmű kommunikációs igazgatója szerda délután az MTI-nek elmondta: a zárlat nem számít rendkívüli üzemzavarnak. A hibát vélhetően az árvíz miatt magas talajvíz okozhatta. Hozzátette, hogy a fogyasztók ellátása teljes egészében biztosított, a végleges helyreállítás azonban még tart. (MTI)

Scroll To Top