Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét – figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
McEnany kifejtette: az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump „elégedetlen” azzal, hogy – szerinte – Kína meg akarja fosztani Hongkongot az autonómiájától.
„Nehéz elképzelni, hogyan maradhatna Hongkong továbbra is pénzügyi központ, ha Kína veszi át felette az ellenőrzést” – fogalmazta meg a Fehér Ház álláspontját a szóvivőnő.
Trump később – már jóval a sajtókonferencia után – újságíróknak azt mondta: az amerikai kormány még a héten döntést hoz a Kína elleni lépésekről. Arra a kérdésre, hogy a kormányzat vajon szankciókat tervez-e Kínával szemben, az elnök azt válaszolta: „azt hiszem, nagyon érdekesnek fogják találni. De most még nem akarok beszélni róla.”
Az elnök gazdasági főtanácsadója, Larry Kudlow a Fox televíziónak kedden este azt nyilatkozta: „Kína nagyon nagy hibát követ el”. Egyúttal leszögezte, hogy az Egyesült Államok szívesen látja bármelyik amerikai céget, amely visszatelepülne Hongkongból vagy Kínából.
Az amerikai kormányzat nem először fejezte ki elégedetlenségét a kínai parlamentben pénteken előterjesztett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezet miatt, s nem először figyelmeztette Kínát, hogy a törvény elfogadása esetén Hongkong autonómiája csorbulna, ez pedig következményekkel járna az amerikai-kínai viszonyra is.
A pekingi parlament pénteken megkezdődött ülésszakán terjesztették elő azt a törvényt, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, „felforgatónak” minősített cselekményeket. A törvénytervezetet várhatóan csütörtökön fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást. Hongkongban vasárnap ugyan ezrek tiltakoztak a jogszabály ellen, azt skandálva, hogy „Hongkong függetlensége az egyetlen járható út”, de több hongkongi tisztségviselő is védelmébe vette a várható törvényt, azt hangoztatva, hogy „terrorveszély” miatt van rá szükség.
Carrie Lam hongkongi kormányzó is Peking mellé állt az ügyben, és úgy ítélte meg, hogy alaptalanok a helybéliek és a külföldi beruházók aggodalmai.
Az amerikai kormányzat álláspontja szerint azonban ez nem így van. Vasárnap Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, őt megelőzően pedig Mike Pompeo külügyminiszter emlékeztette Kínát a Hongkonggal kapcsolatos – az 1984-ben aláírt brit-kínai nyilatkozatban rögzített – kötelezettségvállalásainak betartására.