Visszatérnek Oroszországba a Venezuelába vezényelt hadászati bombázók

Visszatérnek oroszországi támaszpontjukra Venezuelából az orosz hadászati bombázók – jelentette pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a védelmi tárca közleményére hivatkozva.

A két, nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas, Tu-160-as típusú hadászati bombázó mintegy tíz órát gyakorlatozott a Karib-tenger felett.
„Szergej Szurovikin vezérezredes, az orosz légierő főparancsnoka utasítást adott a visszatérés előkészítésére az állandó bázisra” – áll a tárca közleményében.
A repülési útvonal egyes szakaszain az orosz rakétahordozókat a venezuelai légierő Szu-30-as és F-16-os típusú vadászrepülőgépei kísérték. A közös manőver során a két ország pilótái a légi feladatok elvégzéséhez szükséges együttműködést gyakorolták.
Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta: a gyakorlatot a légtérhasználatra vonatkozó nemzetközi szabályok szigorú betartása mellett hajtották végre.

A minisztérium hétfőn jelentette be, hogy a két Tu-160-as bombázó a Caracas melletti Maiquetía repterére érkezett tízezer kilométer megtétele után, egy An-124 Ruszlan teherszállító, valamint egy katonai Il-62-es utasszállító repülőgéppel együtt.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter keményen bírálta az orosz repülőgépek Venezuelába vezénylését, mondván, Moszkva és Caracas csak pazarolja ezzel az állami forrásokat. A Kreml „nem helyénvalónak” minősítette az amerikai diplomácia vezetőjének kijelentéseit, hozzátéve, hogy „az Egyesült Államok védelmi költségvetéséből jól lehetne lakatni Afrikát”.
A Tu-160-asok 5500 kilométeres hatótávolságú, nukleáris vagy hagyományos robbanótölteteket hordozó manőverező repülőgépek indítására alkalmasak. Ilyen típusú bombázókról a Szíriában folytatott orosz hadműveletek során először vetettek be harci körülmények között hagyományos robbanótöltettel ellátott, H-101-es típusú robotrepülőgépeket.
Orosz Tu-160-asok a 2008-as orosz-grúz háborút követően landoltak első ízben Venezuelában, s a dél-amerikai országba érkezett akkor egy rakétahordozó cirkáló is. Két ilyen bombázó 2013-ban is felkereste a baloldali populista vezetés alatt álló, Washingtonnal éles konfrontációban álló országot.(MTI)

Scroll To Top