Az euróövezeti költségvetés kialakítása nem történhet a már meglévő uniós politikák és eszközök kárára, ezért azt Magyarország csak a többéves uniós költségvetési keret megnövelése mellett, vagy az eurózóna-tagállamok által befizetett többletforrásokkal tartja elfogadhatónak – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az euróövezeti pénzügyminiszterek kibővített ülésén Bukarestben a Pénzügyminisztérium által az MTI-nek pénteken küldött közlemény szerint.
A pénzügyminiszter hozzátette: magyar részről elfogadhatóbb célkitűzés lenne, ha a francia és német kezdeményezésre formálódó eurózóna-költségvetés az üzleti ciklusok összehangolását célozná az eurót használó tagállamok között, így az nem eredményezne párhuzamosságokat.
Az Eurócsoport a júniusi határidőt szem előtt tartva folytatta az eurózóna-költségvetés részleteinek kidolgozását, elsősorban az irányítási- és döntéshozatali struktúrára fókuszálva – tájékoztatott Varga Mihály.
Varga Mihály úgy fogalmazott, magyar részről határozottan ragaszkodnak ahhoz, hogy az eurózóna-költségvetés céljai ne legyenek átfedésben az EU27-es körben már létező szakpolitikákkal, illetve célokkal. A folyamatban lévő tárgyalások során ezért kerülni kell az olyan megoldásokat, amelyek párhuzamos célok és eszközök kialakítását eredményezhetik – nyomatékosította a miniszter.
Az ülésen a bankuniós Európai Betétbiztosítási Rendszer (EDIS) politikai egyeztetéséről szóló ütemtervről is tárgyaltak a miniszterek. Varga Mihály ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarország támogatja a bankunió teljes kialakítását, illetve a kockázatcsökkentő lépéseket, azonban a bankok állami kitettségeinek átszabályozását, illetve az anyabankok erősítését a leánybankok rovására határozottan ellenzi.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
