Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható – mondta a pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Varga Mihály szerint Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké, de a fellendülés így is el fog húzódni.
Kedvező körülménynek nevezte, hogy az eddigi adatok alapján sem a béremelkedés mértéke, sem a kiskereskedelmi forgalom nem esett vissza tavalyhoz képest, és nemzetközi összevetésben a belföldi munkaerőpiac is jól teljesít. A kivitel lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, mert a koronavírus elleni gyógyszer megjelenéséig a külföldi piacok gyengélkedni fognak – tette hozzá. A tárcavezető részben a befektetésektől várja a megszűnt munkahelyek pótlását. Varga Mihály szerint főképp a magyar gazdaság húzóágazatait, vagyis az élelmiszeipart, a gyógyszeripart, és az autóipart érdemes fejleszteni. A kormány – mint fogalmazott – azt szeretné, ha mindenki el tudna helyezkedni piaci viszonyok között, és úgy tűnik, hogy nem kell jelentős számú álláskeresőt közfoglalkoztatásban elhelyezni.