Váratlan, előre be nem jelentett találkozót tartott csütörtökön Szocsiban Bassár el-Aszad szíriai államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Aszad oroszországi munkalátogatásáról Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tájékoztatta a sajtót a fekete-tengeri városból.
A két vezető a beszámoló szerint hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megteremtsék a szíriai politikai rendezési folyamat körülményeit. Putyin gratulált vendégének a terrorizmus elleni harcban elért jelentős eredményekhez, rámutatva, hogy a katonai sikerek megteremtették a tárgyalási folyamat újraindításának feltételeket.
Aszad közölte Putyinnal, hogy delegációt küld az ENSZ égisze felállítandó szíriai alkotmányozó bizottságba, amit Putyin üdvözölt. A szíriai vezető, aki köszönetet mondott az orosz elnöknek a rendszerének 2015 ősze óta nyújtott katonai támogatásért, hangsúlyozta, hogy a terroristák által ellenőrzött területek „összezsugorodtak”. Szavai szerint százezrek tértek haza és milliók vannak hazatérőben.
Lapin elmondta, hogy a szíriai hadszíntéren jól vizsgázott a TOSZ-1A,”Szolncepjok” típusú nehéz lángszóró. A T-72-es páncélos futóművére felszerelt, a földalatti járatok és fedezékek elpusztítására kifejlesztett fegyver szíriai bevetéséről eddig nem számolt be.
A szíriai helyzet egyike lesz azoknak a témaköröknek, amelyeket Angela Merkel német kancellár pénteken, szintén Szocsiban meg szándékozik vitatni Putyinnal.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
