Vállalatfelvásárlási hullám indulhat az idén világszerte

Ugrásszerűen emelkedhet a tranzakciós aktivitás a világban 2014-ben, Közép-Kelet-Európában azonban az alacsony növekedés miatt nem ilyen optimista a hangulat – állapítja meg a KPMG nemzetközi elemzése.

A társaság 2013-ban 27 194 befejezett tranzakciót regisztrált a világban, kevesebbet a 2012-es 30 945-nél, ám a visszaesés a KPMG szerint még inkább alátámasztja a cég növekedési várakozásait. Tom Franks, a KPMG vállalatfinanszírozásért felelős nemzetközi igazgatója szerint a befektetni kívánók három-négy éve kivárnak, a világgazdasági kilátások viszont tartósan javulnak, így mostanra minden összeállt ahhoz, hogy növeljék aktivitásukat a piacon.
A tőkepiacokon tapasztalható bizalomnövekedéssel párhuzamosan tavaly tovább mérséklődött a társaságok nettó adóssága, aminek következtében a vállalatoknak nagyobb pénzügyi kapacitásuk lesz 2014-ben a felvásárlásokhoz – mutatnak rá az elemzők.
A másik oldalon a potenciális célpontok vonzereje is egyre nő. A cégek nyereségtermelő képességét jelző előretekintő P/E mutató az elmúlt években folyamatosan emelkedett: Európában és Észak-Amerikában a ráta 19, illetve 22 százalékkal bővülve az égbe szökött az előző félévi adatfelvételhez képest.
Simonyi Tamás, a KPMG közép-kelet-európai pénzintézeti tranzakciókért felelős igazgatója szerint a globális folyamatok többé-kevésbé érvényesülnek Közép-Kelet-Európában is, de a régió növekedési kilátásai továbbra is elmaradnak a világpiacéitól, és ez visszafogja az érdeklődést a térség cégei iránt. Néhány ágazatban erőteljes konszolidációnak vagyunk tanúi, de hiába indul viszonylag sok tranzakció, kevés jut el közülük az aláírásig. “A  bizonytalanságok miatt egyik oldal sem tudja, hogy milyen ár mellett jár jól” – jelezte az igazgató.
A KPMG felmérése szerint a vállalatfelvásárlási piacon az egészségügyi szektor a legkapósabb, itt továbbra is jelentős mozgások várhatók. Az egészségügyi cégek előretekintő P/E rátája 24 százalékkal nőtt az elmúlt év során, ezt az ipari (23 százalék) és a technológiai szektor követte. A kapacitásnövekedésben is vezet az egészségügy: 45 százalékos kapacitásbővülést várnak az elkövetkező egy évben.(MTI)

Scroll To Top