Választás 2014 – Levélben gratulált Orbán Viktornak a Mazsihisz

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a parlamenti választáson aratott győzelemhez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) hétfőn.

Az MTI-hez is eljuttatott, Heisler András elnök, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Tordai Péter elnökhelyettes, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke által aláírt levélben úgy fogalmaztak: „engedje meg, hogy a magyarországi zsidóság, a zsidó közösség nevében őszintén gratuláljunk ahhoz, hogy (…) a választók akaratából ismételten Ön alakíthatja meg Magyarország Kormányát”.
A levélben annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a zsidóság félelem nélkül élhet, szabadon gyakorolhatja vallását és vallhatja meg ősei hitét Magyarországon.
Mint írták: „hisszük, hogy Ön és kormányzata fellép majd az emberi egyenlőség eszméje mellett, fellép az antiszemitizmus, a rasszizmus, a xenofóbia minden formájával szemben, különös tekintettel a Holokauszt 70. évfordulójának megemlékezéseire”.
Reményüket fejezték ki, hogy „az évszázados hagyományoknak megfelelően” közjogi státuszuk változatlan marad, és „a parlamentben nem hoznak a jövőben sem olyan döntést, amely megzavarná azt a harmonikus viszonyt, amely biztosította minden itt élő zsidónak az identitásválasztás szabadságát”.(MTI)

Scroll To Top